A napokban egy autós üldözésben két rendőrautó is megsérült. Rákérdeztünk a rendőrségen, hogy mennyire gyakori az ilyesmi.
A Országos Rendőr-főkapitányság az ORFK Kommunikációs Szolgálatától kapott válaszok szerint a rendőrjárőr egy gépkocsivezetőt karjelzéssel kísérelt megállítani, ám a járművezető tovább hajtott, ezért a rendőr – miközben segítséget kért kollégáitól – a gépkocsit követni kezdte. Mint megtudtuk, az üldözés a civil férfi nyolc napon túli sérüléseivel ért véget, a rendőrség a részleteket, a baleset körülményeinek tisztázására hivatkozva nem közölte. Mint megtudtuk, az egyik rendőr ellen a parancsnoka fegyelmi eljárást kezdeményezett, ami hivatalos eljárásnak is tekinthető ilyen esetekben.
A rendőrök egyáltalán nincsenek könnyű helyzetben az ilyen eseteknél, hiszen az utóbbi időben, első sorban anyagi okok miatt nem kötnek casco-biztosítást a járőrautókra. Kérdés, emiatt nem kezdenek-e mérlegelni pont a bűnüldözők, hogy bevállaljanak-e egy-egy ilyen manővert. Ugyanakkor, akármilyen óvatosak is a rendőrautók vezetői, szép számban volt részük már az idén is közlekedési incidensekben.
A kérdésünkre, hogy hány autót ért valamilyen káresemény idén, kiderült 2014 szeptember közepéig 924 esetben érte kár valamely autójukat, amely a "csíkos", vagyis járőrautók nagyjából 3000 darabos állományhoz viszonyítva igen magas értéknek tűnik, még akkor is, ha állításuk szerint 60 százalékban nem a rendőrautó vezetője okozta a balesetet.
Lehet ezt pozitívan is felfogni. Anekdota: |
Egy volt budapesti közbiztonsági helyettes egy hétfői napon a hétvége történéseiről kapott összefoglaló jelentésből meglepve értesült arról, hogy pénteken, szombaton és vasárnap a fővárosban történt közlekedési balesetek egyharmadában volt érintett szolgálati gépkocsi. Amikor ez az értekezleten szóba került, a parancsnok megjegyezte, hogy ezek alapján ő örülhetne is, mert a hétvégi adatok alapján a legnagyobb magyar városban minden harmadik gépkocsi a rendőrségé. |
Kövesse az Autó rovatot a Facebookon! |