Autó MTI 2014. szeptember. 14. 10:38

Ellenőrzés az utakon: lecsap a büdős autókra a minisztérium

Hétfőtől Budapest mellett három nagyvárosban, Debrecenben, Győrött és Szegeden ellenőrzik az autók környezetvédelmi állapotát.

Az akció során 1500-1700 gépkocsi környezetvédelmi állapotát mérik fel hétfőtől péntekig - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) vasárnap.

A környezetvédelmi szempontból jól karbantartottnak bizonyuló autók vezetői jelképes ajándékot, egy szivargyújtós USB csatlakozót kapnak. A szennyező autók vezetőinek figyelmét felhívják a rendszeres karbantartás szükségességére - írták a közleményben.

Az ezredfordulón még csak a dízelmotoros autók fele, a benzinmotorosok kétharmada felelt meg a követelményeknek. Az elmúlt években tíz vizsgált autóból kilencnél már nem találtak kifogásolnivalót a szakemberek. A látványos előrelépésnek köszönhetően a közlekedési szennyezés negyedével-ötödével csökkent, érdemben javult a levegőminőség a nagyvárosi övezetekben.

tubisystem.it

Az NFM kitért arra is, hogy a statisztika szerint a budapesti gépjárműállomány fiatalabb és korszerűbb az országos átlagnál, ennek ellenére a legutóbbi ellenőrzések során arányaiban mégis éppen itt nem felelt meg a követelményeknek a legtöbb gépkocsi. Tavaly a fővárosban a vizsgált autók több mint 12 százalékánál, Debrecenben 10, Győrött kevesebb mint 5, Szegeden pedig mintegy 2 százalékánál jeleztek problémát a műszerek.

A KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. Zöld Autó Központja, a NFM felkérésére tizennyolcadik alkalommal szervezte meg az európai mobilitási héthez kapcsolódó akciót, amelynek keretében tíz, közúti környezetvédelmi ellenőrzésekre alkalmas gépkocsi dolgozik majd a négy nagyvárosban, naponta változó helyen, összesen több mint harminc helyszínen.

A Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akcióval kapcsolatos további információk hétfőtől a http://www.muszakivizsga-auto.hu/akciok.html címen olvashatók.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.