Autó hvg.hu 2014. szeptember. 10. 03:40

Ismét kiégett egy Jaguar F-Type – videó

Kigyulladt egy Jaguar F-Type Németországban: a lángok egy halk robbanás után törtek elő az Ugró Nagymacska csúcsmodelljéből, amely szempillantás alatt a lángok martalékává vált. Egy éven belül ez volt a második hasonló F-Type-os incidens.

Az eset a németországi Dorsten közelében történt, ahol az autót vezető 26 éves férfi egy durranást hallott a motortérből, majd arra lett figyelmes, hogy lángok törnek elő. A sofőr a leállósávba kormányozta az autót, ahol 25 éves útitársával együtt időben elhagyták az F-Type-ot, amely rövid idő alatt porig égett, a lángokat a helyszínre érkező tűzoltók is csak komoly erőfeszítések árán tudták megfékezni.

Mint arra több autós lap és blog is felhívta a figyelmet az eset kapcsán, nem ez volt az első alkalom, hogy hasonló történt a Jaguar büszkeségével, amelyet 3 literes V6-os, valamint 5 literes, V8-as erőforrással is szerelnek.


Tavaly augusztusban Belgiumban is történt egy rejtélyes F-Type-égés: akkor a gyártó átfogó vizsgálatot ígért a probléma forrásának felderítésére, ám ennek eredményéről azóta semmit nem lehetett hallani.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.