Autó hvg.hu 2014. augusztus. 27. 13:30

Itt a Lada új WTCC-s csodafegyvere, a Vesta – videó

Arról már jóideje lehetett hallani, hogy a Túraautó-vb-n (WTCC) szereplő gyári Lada istálló jövőre nyugdíjazza az utóbbi években használt Granta Sportot és a Vesta alapjain fabrikál új versenygépet, az autó bemutatkozására azonban egészen mostanáig várni kellett.

A Vestára épülő, TC1-es specifikációnak megfelelő modellről az orosz gyár a Moszkvai Autószalonon rántotta le a leplet. Mint ismeretes, a Granta egyfajta szükségmegoldás volt a Lada számára, míg a Vestával kapcsolatban a versenycsapat már a projekt kezdete óta azt remélte, hogy méretei révén sokkal versenyautósabb, így ütőképesebb lehet a világszériában.
Lada Vesta WTCC
Lada Sport


Fontos változás az autó színezete, az új járgány ugyanis a Lukoil pirosa helyett egy másik orosz olajipari nagyvállalat, a Rosneft sárgájában tündököl. A jelenlegi szponzorációs megállapodás a szezon végén lejár, így az új autót már csak az új támogató köntösében láthatja majd a nagyérdemű: ezzel kapcsolatban egyébként nagy kérdés, hogy milyen sors vár az orosz tehetségre, Mihail Kozlovszkijra, akiről köztudott, hogy a Lukoil kegyeltjeként jutott szerephez az alakulatnál.

A Vesta WTCC-t a gárda másik két versenyzője, a két brit, Rob Huff és James Thompson leplezte le. „Nagyon érdekes és szép autó, szerintem sokkal gyorsabb lesz, mint a Granta. A jelenlegi modellel nagyon sok problémánk van, nem is eléggé gyors, a Vesta viszont sokkal alkalmasabb a versenyzésre” – fogalmazott a korábbi világbajnok Huff.
Thompson hozzátette: „Remélem, hogy minél hamarabb megkezdhetjük a munkát az új autóval. Bízom benne, hogy azonnal versenyképes lesz és már az első futamokon is pontokért, dobogós helyezésekért harcolhatunk.”

Huffnak és Thompsonnak egy darabig még várnia kell arra, hogy kipróbálhassák az újdonságot: a Championat orosz internetes sportlapnak Viktor Shapovalov csapatfőnök arról számolt be, hogy különítmény leghamarabb jövő januárban láthat neki a TC1-es Vesta tesztelésének.
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.