Autó MTI 2014. augusztus. 04. 09:42

Autószerelőket jelentettek fel kalózszoftverek miatt

Győr-Moson-Sopronban négy autószerelő műhelyben több elektronikai eszközt foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei, mert azokon nem jogtiszta szoftver működött. A bűncselekmények elkövetési értéke 16,5 millió forint – közölte a NAV hétfőn.

A Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdonvédelmi Szakmai Egyesületének munkatársaival közösen végzett ellenőrzésen összesen 57 illegális jármű-diagnosztikai szoftvert találtak. 

A közlemény szerint a szoftvereket tartalmazó laptopokat, jármű-diagnosztikai műszereket, külső meghajtókat, DVD-ket a pénzügyőrök lefoglalták. 

Illusztráció
Fazekas István

Az ellenőrzéseken a műhelyekben lejátszott zeneszámokat, a zeneszolgáltatásokat és az alkalmazottak foglakoztatásának  jogszerűségét is vizsgálták a pénzügyőrök. 

Az előzetes szakvélemények alapján összesen 1733 másolt zeneszám esetében történt többszörözés és a nyilvános zeneszolgáltatás engedélyezése is elmaradt. Egy esetben találtak olyan foglalkoztatottat, akinek a bejelentését a munkáltatója elmulasztotta. 

A lefoglalt bizonyítékok alapján a pénzügyőrök szerzői vagy a szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése miatt feljelentést tettek a NAV pénzügyi nyomozóinál – áll a közleményben.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.