Autó hvg.hu 2014. július. 21. 21:02

A BMW szerint 75 százalékban új vevők alkotják majd 2-es Active Tourer közönségét

A bajorok első fronthajtású modellje nem csak hajtásláncával lóg ki a korábbi modellek sorából, hanem az egyterű felépítésével is, ami a BMW-sek szerint teljesen új célközönséget csábíthat a márkához.

Szeptemberben megkezdődik a BMW 2-es sorozat Active Tourer forgalmazása Európában melynek kapcsán a bajorok közzétettek róla egy friss galériát, és beszéltek egy kicsit arról, hogy mit várnak az első fronthajtású BMW-től. Frank Niederländer, a típus termékfelelőse a napokban azt nyilatkozta az Automotive News Europe híroldalnak, hogy becsléseik szerint az újdonság vevőinek 75 százaléka új vásárló lesz a BMW-nél. A bajorok szerint ez főként annak lesz betudható, hogy a fronthajtású, egyterű modelljük egy teljesen új, az átlag BMW-vásárlónál fiatalabb célközönséget fog megszólítani, akik eddig más modellekben gondolkodtak, például a Mercedes-Benz B-osztályban vagy a Volkswagen Touranban.

BMW
BMW


A bajorok azt is kiemelték, hogy az Active Tourer vevői között nem csak a fiatal családosokra számítanak, hanem mindenkire, aki a prémium kompakt szegmensben keresgél, hiszen számításaik szerint a következő tíz évben jelentősen bővülni fog a szegmens vásárlóinak aránya, ezzel együtt pedig az Active Tourer iránti kereslet.

A 2-es sorozat legújabb tagja háromféle erőforrással lesz rendelhető a piaci bevezetéskor. Benzines fronton a belépő szintet az új fejlesztésű 1.5 literes, háromhengeres benzinmotor jelenti 136 lóerős teljesítménnyel, míg a 225i csúcsmodellben a 231 lóerős négyhengeres blokk dolgozik. A dízel paletta eleinte csak a 218d-ből fog állni, ami a jól bevált 2.0 literes négyhengeres motort takarja 150 lóerővel. Természetesen mindhárom blokk megfelel az Euro 6 kipufogógáz-szabvány előírásainak.

Novembertől M Sport csomaggal is rendelhető lesz az autó, amely aerodinamikai kiegészítőket, sportfutóművet, 17 vagy 18 colos M könnyűfém keréktárcsákat valamint sportkormányt és különleges kárpitozású sportüléseket takar. A kínálatot késő ősztől az xDrive intelligens összkerékhajtással szerelt változatok egészítik ki.

BMW
BMW

 

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.