A négykarikások ötvözni akarták a sportosságot és a praktikumot, mindezt hibrid hajtáslánccal párosítva.
Betartotta ígéretét az Audi, így a Pekingi Autószalonra elhozták az TT terepezős változatát, plusz két ajtóval és emelt hasmagassággal. A TT offroad névre keresztelt tanulmányautóval két célja volt a négykarikásoknak, egyrészt megmutatni, hogy merre bővülhet a jövőben a modellcsalád, másrészt bebizonyítani, hogy a kupékra jellemző sportosságot praktikummal is lehet ötvözni. Az ötlet és a megvalósítás nem rossz, csak az a bökkenő, hogy méreteiben és funkcióiban szinte ugyanezt kínálja a Q3 is, igaz nem ennyire sportos köntösben.
A TT offroad további érdekessége, hogy hibrid hajtásláncot kapott, vagyis a 292 lóerős 2.0 literes TFSI benzinmotornak két elektromotor is besegít, melyek köszönhetően a rendszer összteljesítménye eléri a 408 lóerőt és 608 Nm csúcsnyomatékot. Mindezt 1,9 literes átlagfogyasztás mellett, amiben közrejátszik, hogy a TT offroad akár 50 kilométert is képes megtenni elektromos üzemmódban. Persze ha a sofőr ki akarja élvezni az 5,2 másodperces nulla-százas gyorsulást és a 250 kilométer/órás végsebességet, jelentősen módosulhatnak ezek az értékek.
Kövesse az Autó rovatot a Facebookon! |