Egy autóiparban utazó hölgyet, a General Motors nemrégiben kinevezett vezérigazgatóját, Mary Barrát választotta a világ legbefolyásosabb üzletasszonyának az amerikai Fortune magazin.
Barra az IBM elnök-vezérigazgatóját, Ginny Romettyt, valamint a Pepsi vezérigazgatóját, Indra Nooyit utasította maga mögé az 50-es toplistán.
A GM főnöke – akinél magasabb rangban egyetlen másik nő sem tevékenykedik az autóiparban – 33 éve áll az amerikai konszern szolgálatában. Mint arra a hvg.hu a kinevezéséről szóló írásban beszámolt, Barra egészen korán, már 1980-ban a GM-hez került, ahol szakmai gyakornokként a Pontiac Motor Divisionnél helyezkedett el. Master diplomáját már GM ösztöndíjasként szerezte meg 1990-ben, ami után az anyavállalatnál kapott munkát. 2011 februárjában a globális termékfejlesztésért felelős ügyvezető alelnöknek nevezték ki, idén augusztustól pedig már a beszerzés és ellátás is hozzá tartozik.
„Célunk az, hogy a General Motors a legértékesebb autóipari vállalattá váljon” – mondta a Fortune-nak adott interjújában Barra, akinek feltett szándéka, hogy erősíti a Cadillac és a Chevrolet márkákat, s igyekszik minél komolyabb piaci részt szakítani a GM-nek a folyamatosan növekvő kínai piacon.
Autógyári nagyfőnökként Barra azt jósolja, hogy a következő generációs autók üzemanyag-hatékonysága javul, károsanyag-kibocsátásuk pedig tovább csökken majd. A vezérigazgató szerint az automatizált vezetéssel kapcsolatos technológiák egyre fontosabbá válnak, az ügyfelek pedig új, a jelenlegieknél kevésbé zavaró infotainment-rendszerekre tartanak majd igényt.