2014. január. 27. 06:26 MTI Utolsó frissítés: 2014. január. 27. 06:26 Autó

Érdemes óvatosnak lenni, ha reggel autóba ül

Több térségben is síkos és ködfoltos szakaszokra kell számítaniuk a közlekedőknek. Solt és Kiskőrös körzetében sűrű a köd - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hétfő reggel.

Az ország középső részén -10 Celsius fok körüli a hőmérséklet, míg az Északi-középhegységben -15 fokot is mértek - írták.

A társaság 164 munkagépe dolgozott a hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákon, de a kijuttatott só 0 fok alatt kevésbé tudja kifejteni olvasztó hatását, így Szentes és Marcali térségében jeges, Nógrád, Heves és Somogy megye több pontján, valamint Sárbogárd, Kecskemét és Makó környékén jégbordás szakaszokra kell számítani.

A mellékutakon még téliesebbek az útviszonyok Fertőszentmiklós, Szikszó, Baja és Kiskunhalas környékén, valamint a dél-dunántúli, a dél-alföldi, a békési, a hajdúsági és a nyírségi mellékutak egy részén. Ezeken a területeken jelenleg is dolgoznak - tették hozzá. A közlemény szerint a gyorsforgalmi és a főutak többsége jól járható.

Kitértek arra is, hogy jelentős csapadék már nem hullik, csak Békéscsaba körzetéből jeleztek gyenge hószállingózást az útellenőrök. Az ország nagy részén szélcsend van vagy gyenge a légmozgás, a látótávolság általában jó, de Solt és Kiskőrös körzetében a sűrű köd miatt alig ötven-száz méter a belátható út hossza.

Ködfoltok vannak Baja, Kiskunhalas és Heves térségében is.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.