2014. január. 24. 17:23 MTI Utolsó frissítés: 2014. január. 24. 17:40 Autó

Bevetették a honvédség járműveit Baranyában

Baranya megyében már a Magyar Honvédség tehergépjárművei is mentettek a rendkívüli havazásban elakadt kamionokat – közölte a Magyar Honvédség péntek délután Facebook-oldalán.

Dankó István, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára – az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) Operatív Törzs vezetőjének csütörtök délutáni megkeresésére – elrendelte a Honvédelmi Katasztrófavédelmi Rendszer egyes elemeinek készenlétbe helyezését.

Ennek nyomán a Magyar Honvédség négy alakulatánál még csütörtökön elrendelték a téli veszélyhelyzetet felszámoló munkacsoportok felállítását, amelyek Somogy, Zala és Baranya megye területén, valamint a keleti országrészben állnak készen a szükséges beavatkozásra.

A Honvédelmi Minisztériumban megkezdte működését a Katasztrófavédelmi Operatív Törzs (KOT), a székesfehérvári MH Összhaderőnemi Parancsnokságon pedig a Központi Operatív Csoport. Az OKF Operatív Törzsével pedig a tárca két összekötője tartja a kapcsolatot, hogy az esetleges kirendelési igények minél hamarabb megérkezhessenek a Honvédelmi Minisztériumba.

Péntek reggel az OKF Operatív Törzse konkrét kirendelésre való igényt is megfogalmazott a Honvédelmi Minisztériumnak, e szerint két terepjáró tehergépjármű elindult Pécsre, amelyeket szükség esetén az elakadt gépjárművek mentésénél lehet bevetni – együttműködve a katasztrófavédelem egységeivel.

A honvédségi gépjárművek már péntek délután megkapták első feladatukat. Keresztbe fordult kamionokat mentettek ki Baranya megyében – írta a Magyar Honvédség.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.