Autó hvg.hu 2013. december. 26. 10:44

Januárban jön az amerikaiak legfontosabb autója

A januári, Detroitban rendezendő autó show-n mutatják be az új Ford F-150-est.

Amerika egyik legfontosabb autójának nagy újdonsága az alumínium kerete, amely egyelőre a legnagyobb problémákat is okozza. Az új pickup olyan, a hadászatban használatos alumínium szerkezetet kapott, amellyel a kocsi nagyjából 750 angol fonttal (mintegy 340 kilogrammal) könnyebb, mint a kifutó modell. A Ford a lépéssel, hogy a hagyományos fémötvözetek helyett, alumíniumra tér át, jelentős kockázatokat vállalt, amelynek révén máris csúszásban vannak, mert a gyártáshoz használt szerszámokkal és a beszállítóval is problémái akadtak.

Az F-150 fontosságát jól mutatja, hogy 37 éve megszakítás nélkül ez a legnagyobb darabszámban eladott kishaszonjármű az államokban, az első széria megjelenése óta megközelítőleg 40 millió példányt értékesítettek belőle.
Ford
Ford

A dizájn egyértelmű rokonságot mutat a korábban közzé tett Atlas Concept jármű formai jegyeivel, amelye tavaly ugyancsak ezen a kiállításon mutatkozott be. A Ford az új F-150-et alapból egy 2.7 literes EcoBoost motorral, 10 (!) fokozatú váltóval kombinálva kínálja. Felfelé lépkedve a teljesítménytáblán lesz egy 3.5 literes V6-os atmoszferikus motorral szerelt, illetve egy turbós 3.5 literes is, illetve egy V8-as 5.0 literes példány is. Természetesen a legkomolyabb Raptor verzió is bekerül a listába, miközben a környezetvédelem fontossága miatt a hibrid változat is kész, megfelelve az egyre szigorúbb amerikai kibocsátási normáknak is - írt az amerikai Bloomberg hírügynökség.

A kívül, belül megújuló F-150-ben olyan hasznos újítások lehetnek a korábbi információk szerint, mint a platón kialakított konnektor, illetve a beszállást elősegítő, az ajtó nyitásakor lenyíló küszöb is. Belül, a bőrrel és alumíniummal díszített utastérben a keskeny, könnyített üléseknek köszönhetően nagyobb a lábtér, több tárolóhely áll az utasok rendelkezésére, ráadásul a sofőrt kesztyűben is használható gombok, kapcsolók segítik. Felszerelik az autót vontatóasszisztenssel és 360 fokos kamerával is.

A gyártás, a hírek szerint 2014 nyarán kezdődik, amelyet leginkább a fenti alumínium problémák kezelése befolyásolhat majd.
Ford
Ford
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.