2013. november. 18. 12:51 MTI Utolsó frissítés: 2013. november. 18. 12:51 Autó

Súlyosan sérült sofőr rekedt az autójában

Pótkocsis teherautóval ütközött egy személyautó hétfő dél körül Dunakeszi és Fót között, az autó sofőrje a járműbe szorult és súlyosan megsérült – közölte a rendőrség és a katasztrófavédelem.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közölte, hogy az M2-es autóút Dunakeszi, valamint Fót felé vezető lehajtójának közelében a személygépkocsi sofőrje balra akart kanyarodni, miközben nem adott elsőbbséget a teherautónak, ezért összeütköztek. Az érintett útszakaszon félpályás zárás mellett helyszínelnek. A Fővárosi Katasztrófavédelem azt közölte, hogy a személyautóba szorult, súlyosan sérüléseket szenvedett sofőrt a tűzoltók emelték ki a járműből.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.