2013. november. 17. 16:14 MTI Utolsó frissítés: 2013. november. 17. 16:02 Autó

Veszélyes árukat szállító járműveket ellenőriztek a NAV-osok és a rendőrök

Egyre nagyobb gondot fordítanak a fuvarozással kapcsolatos előírások betartására a veszélyes áruk fuvarozói, tapasztalták a katasztrófavédelmi szakemberek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint a rendőrség munkatársaival közösen végzett 24 órás ellenőrzési akciójuk során, amelyet a 4-es főút szolnoki elkerülő szakaszán tartottak.

S. Tóth Anikó, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei katasztrófavédelem szóvivője a hétvégi ellenőrzést követően, vasárnap az MTI-vel közölte: egy nap leforgása alatt 389 járművet ellenőriztek. Ennek során átnézték az okmányokat, a biztonsági felszereléseket, megvizsgálták a veszélyes áruk szállításának feltételeit, és figyeltek az esetleges illegális szállításra, csempészárura is.

A tapasztalatok szerint a tranzitforgalomban résztvevők a legtöbb veszélyes árut a hajnali és a kora reggeli órákban szállítják a 4-es számú főúton. A megyén áthaladó veszélyes áruk nagyobb része szénhidrogén-származék, illetve vegyipari termék, a tranzitforgalom célja főként Románia, ahová legtöbbször bitument visznek. 

Az ellenőrök megállapították: a fuvarozók fegyelmezettebbek lettek, és csupán egy tűzoltó készülék felülvizsgálatának elmaradása miatt kellett bírságot kiszabni.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.