Fekete autós sofőrt keres a rendőrség
Keresi a rendőrség azt a sofőrt, aki autójával elsodort egy biciklist Mátészalkán még júliusban.
A mátészalkai rendőrkapitányság segítségnyújtás elmulasztásának gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen – írta közleményében a rendőrség.
A rendelkezésre álló adatok szerint a sofőr július 7-én 13.45 óra körül fekete színű ismeretlen típusú és forgalmi rendszámú autójával hajtott Mátészalkán. A vezető a Nagykárolyi út és Kölcsey utca kereszteződésében egy szabályosan közlekedő kerékpárost elsodort. Az ismeretlen sofőr a helyszínről megállás és a tőle elvárható segítségnyújtás nélkül elhajtott.
A rendőrség várja a baleset bekövetkezéséért felelős gépkocsivezető jelentkezését, és kéri, hogy aki információval rendelkezik az ismeretlen járművezetőről, illetve aki látta a balesetet, az jelentkezzen a mátészalkai rendőrkapitányságon személyesen vagy telefonon, hivatali munkaidőben a 44/312-033 telefonszámon.