Autó hvg.hu 2013. augusztus. 30. 20:20

Megkapta a 380 lóerős dízelmotort az új BMW X5

Az X5 M50d sportautós menetteljesítményeket ígér, dízel fogyasztással és szabadidőautós praktikummal vegyítve.

A BMW már márciusban megszellőztette az új X5 legsportosabb dízel változatát, de az M50d-ről végül csak most, két héttel a Frankfurti Autószalon előtt rántották le a leplet. Az újdonság megkapta a három turbófeltöltővel ellátott, sorhatos 3.0 literes dízelmotort, melynek teljesítménye 380 lóerő, maximális nyomatéka pedig egy tehermozdonyéval felérő 780 Nm. A motorhoz természetesen a piacon lévő egyik legjobb automataváltó, a ZF 8-sebességes szerkezete kapcsolódik, ami az xDrive összkerékhajtással kiegészülve igazi birodalmi lépegetőt varázsol az X5 M50d-ből.

BMW
BMW

Ugyan a csúcsdízel erőforrás az előző generációs modellhez is elérhető volt ugyanekkora teljesítménnyel, viszont az F15-ös kódjelű X5 az alacsonyabb tömege miatt jobb menetteljesítményekre képes. A 0-100 km/órás állórajtot 5,3 másodperc alatt futja, ami egy tizeddel jobb, mint a második generációs modellé, mindehhez pedig 10 százalékkal alacsonyabb fogyasztás társul, hiszen a bajorok 6,7 literes átlagot ígérnek, 177g/km széndioxid kibocsájtás mellett.

BMW

A legerősebb dízel X5-höz sportosabbra hangolt felfüggesztés, kissé finomhangolt menetstabilizáló elektronika és nagyobb fékek járnak. Mindezeken túl egyedi és látványos aerodinamikai csomag is jár hozzá, valamint 19 colos, könnyített M-es felniszett. A sportosság az utastérben is visszaköszön, ami leginkább a sportkormányon és a velúrral bevont, fokozott oldaltartással ellátott üléseken érhető tetten.

Hirdetés
Címkék
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.