Az autókat egy dél-afrikai versenyautókra szakosodott csapat készíti, a meghajtásról pedig a Mustang 5.0 literes V8-as motorja gondoskodik.
Az utóbbi két évben a Mininek állt a zászló a Dakar ralin, de jövőre nehezebb dolguk lehet, ugyanis a Fordnál bejelentették, hogy két autóval is rajthoz állnak a világ legkeményebb terep rali versenyén. Az autók alapját a Ranger adja, de ahogy az ilyenkor lenni szokott a külsőn kívül másban nem nagyon egyezik az utcai modell a versenyautóval, amit a dél-afrikai Neil Woolridge Motorsport épít.
A Rangerek orrába a Mustangból ismerős 5.0 literes V8-as blokk kerül 349 lóerős teljesítménnyel és 560 Nm-es maximális nyomatékkal. A meghajtás természetesen állandó összkerék, a karosszéria teljes egészében kompozit anyagokból készül, a hatsebességes szekvenciális váltó pedig Saldevtől érkezik. A futóműgyilkos terepre független első, hátsó felfüggesztéssel és 16 colos 245/85 Michelin terepgumikkal készülnek, a megállásról pedig elöl lég, hátul vízhűtéses Brembo fékek gondoskodnak.
Az autók száraz tömege közel 2 tonna és a végsebességük 170 km/óra, ami elsőre nem tűnhet olyan soknak, viszont ha belegondolunk, hogy Dél-Amerika legnehezebb útvonalairól van szó, mindjárt más a helyzet. Pláne úgy, hogy ezt a teljesítményt nem kevesebb, mint 8500 kilométeren keresztül fogják kipréselni az autókból, amik normál utcai körülmények között 28 litert fogyasztanak, versenytempóban a sivatagban viszont 90 liter/km-es fogyasztással kell számolni.
A Ford azt is nyilvánosságra hozta, hogy kik fognak ülni az autóban, ugyanis az egyik párost Lucio Alvarez és Ronnie Graue alkotják, míg a másikat az első Dakarjukat teljesítő Chris Visser és Japie Badenhorst.
A 35. Dakar rali 2014 január 5-én indul Argentínában és január 18-án ér véget Chilében, 8500 kilométer megtétele után.