2013. július. 26. 14:09 HavariaPress Utolsó frissítés: 2013. július. 26. 15:14 Autó

Analfabéták szereztek jogsit kenőpénzért, vádemelés az autósiskola ellen

Vádemelési javaslattal zárta a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KRNNI) a vesztegetés miatt indított nyomozást egy budapesti autósiskola vezetőjével, valamint román és magyar társaival szemben, akik 2008 és 2010 között ezer és ezernégyszáz euró közötti összegért adtak jogosítványt román állampolgároknak úgy, hogy azok nem rendelkeztek sem gyakorlati, sem elméleti ismeretekkel – értesült a HavariaPress.

Egy fővárosi autósiskola vezetője román és magyar társaival szervezetten együttműködve 2008 és 2010 között 1000 és 1400 euró közötti összegért jutatott jogosítványhoz román állampolgárokat úgy, hogy azok sem gyakorlati, sem elméleti ismeretekkel nem rendelkeztek. Sok esetben még írni-olvasni sem tudtak. A vizsgázóktól alkalmanként 2-400 eurót kértek el, amelyből a vizsgán résztvevő tolmácsot, szakoktatót és a vizsgabiztost fizették le. Ezen túl 3-400 euróért magyarországi megélhetésüket, illetve lakhatásukat igazoló, hamis iratokat adtak a vizsgázóknak, akik így hozzájutottak a magyar jogosítványhoz szükséges lakcímkártyához és Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal által kiállított regisztrációs igazoláshoz.

A jogosítványhoz szükséges egészségügyi alkalmasságot az orvosok alkalmanként 100 euróért úgy állították ki, hogy a jelölt részt sem vett a vizsgálaton, vagy ha igen, a vizsgálatoknak csak a töredékét végezték el. A jogosítványok kiadásában az okmányirodák alkalmazottai is közreműködtek, megszegve hivatali kötelezettségüket. Az ügy kapcsán gyanúsítottként hallgattak ki egy postást is, aki jogosítványok megszerzésével kapcsolatos hivatalos iratokat a fiktív címek helyett megbízóinak adta át.

A KRNNI a 47 román és magyar emberrel szemben, gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult tagja által bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés miatt indított nyomozást a napokban lezárta, és az ügy közel 30 ezer oldalnyi iratanyagát vádemelési javaslattal megküldte a Fővárosi Főügyészségnek.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.