A Sarthe keményen megdolgoztatja a sofőrjét, hiszen 510 lóerős V8-as motort és hatsebességes kéziváltót kapott, viszont az ABS-en és a fékerőelosztón kívül semmilyen menetstabilizáló elektronika nem jár hozzá.
A válság ellenére egyre több szupersportautók építésére szakosodott manufaktúra jelenik meg, melyek abban reménykednek, hogy egyszer majd eljuthatnak a Pagani szintjére. Egyike ezen műhelyeknek a hollandiai székhelyű Vencer, melynek első modellje a Sarthe nevet viseli. A középmotoros sportautó egy hibrid vázszerkezetre épül, amely a magas szakítószilárdságú acél, a Cro-Mo merevítések és hátsó segédszerkezet, valamint a méhsejt-szerkezetes alumíniumpadlónak köszönhetően rendkívül merev.
A különleges vázszerkezet nem csak erős, de a szénszálas karosszériaelemekkel párosítva kifejezetten könnyű is, hiszen a Sarthe tömege mindössze 1390 kg. Ez még önmagában nem jelentené azt, hogy pehelysúlyról beszélünk, de ha figyelembe vesszük, hogy a mozgatásáról egy 510 lóerős és 650 Nm maximális nyomatékot biztosító V8-as blokk gondoskodik, rögtön kivívja magának a tiszteletet. Álló helyzetből 3,8 másodperc alatt katapultál 100 km/órára, a végsebességét pedig nem korlátozták le 250-nél, hanem hagyják, hogy megfussa a 326 km/órát.
Mindehhez ráadásul nem holmi manapság divatos és könnyedén kezelhető automataváltó jár, hanem egy igazi régi vágású, nyitott kulisszás, hatsebességes manuális szerkezet. A menetstabilizáló elektronikát is csak az ABS és a fékerőelosztó képviseli, a többi helyett pedig mechanikus differenciálmű, kettős keresztlengőkaros futómű és 45:55 százalékos súlyelosztás jár. Ha a Vencer Sarthe bemutató példánya sikert arat a tehetős vásárlók körében, akkor évente 10, maximum 15 darab készülhet belőle, az ára pedig adók és egyéb járulékok nélkül 265 ezer euró, vagyis átszámítva nagyjából 80 millió forint.