Autó hvg.hu 2013. május. 28. 12:14

Idén sem maradt áldozat nélkül a világ legveszélyesebb motorversenye

Az Isle of Man TT motorverseny az egyik legőrültebb futam a világon. A verseny több mint 100 éves történetében 240 halálos baleset szerepel.

A brit szigetek egyikének útjain rendezett verseny majd minden évben megköveteli áldozatát. Az idei verseny hivatalos futamai majd június elején lesznek, de a felkészülést már hetekkel korábban megkezdték.

Az idei viadal első halálos balesetet szenvedett versenyzője Yosihinari Matsushita 43 éves volt, és az egyik kvalifikációs futamon esett el a Ballacrye kanyarban. A baleset részletei egyelőre nem ismertek, a japán egy Suzuki GSX-R600-assal indult a Tourist Trophy-n.

TT

A japán versenyző a 21. halálos áldozata az őrült viadalnak 2001-óta. A 60 kilométeres versenytávot, amely falvakon vezet keresztül, rengeteg keskeny útszakasz és éles kanyar nehezíti. A hatvan kilométeres távot gyakran 300-as tempó felett száguldva a legjobbak 17 perc körüli idővel futják. A verseny teljes históriájában egyébként már 240 halálos áldozat szerepel.

Az alábbi videóban, amely 2012-ben készült egy kis ízelítő látható miről szól ez az egész.




Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.