Autó hvg.hu 2013. február. 04. 04:30

Botrányhős ex-NASCAR-pilótát üldöztek az amerikai rendőrök

Botrányhős ex-NASCAR-pilótát üldöztek három államon át az amerikai rendőrök múlt szerdán. A menekülő sofőrt végül szöges szalag bevetésével sikerült lekapcsolni.

A 33 esztendős Tyler Walker nem állt meg az igazoltató rendőröknek Nevadában, akik Arizonán át egészen Utah-ig hajszolták. Az ámokfutó exversenyző 750-es BMW-jét szöges szalagok bevetésével fékezték meg, azonban az autóból kipattanva futva akart tovább menekülni, ami nem sikerült neki.

Mint kiderült, a férfi nem véletlenül akarta elkerülni a hatóságokat: BMW-jében jelentős mennyiségű kábítószert és alkoholt találtak, így az ellenszegülés mellett bódult vezetés, valamint kábítószer- és alkohol csempészete is szerepel majd a vádak között az ellene induló eljárás során. Walkerrel együtt ott volt az autóban a 30 esztendős Raelie Hann McDonald is, akit szintén őrizetbe vettek rendőrök.

Tyler Walker
inquisitr.com

Walker korábban a NASCAR kisteherautós szériájában, valamint a bajnokság B-ligájának számító Nationwide Series-ben indult. Bár ígéretes tehetségnek tartották, 2007-ben kénytelen volt búcsút venni a legnépszerűbb tengerentúli kategóriától, ugyanis egy kisteherautós futam után fennakadt a drogteszten.

Mióta a NASCAR háza tájáról távozott, Walker különféle amerikai autóversenyeken indult: legutóbb tavaly júliusban hallatott magáról, amikor az egyik versenyen, Pennsylvaniában összeverekedett a pálya biztonsági szolgálatának embereivel.

Hirdetés