Mára gyakorlatilag eltűnt egy szegmens a hazai használtautó-piacról: az új autók eladásának 2009 óta tartó mélyrepülése miatt a tavalyelőtti csaknem 20 ezer helyett ma alig 9 ezer darab háromévesnél fiatalabb személyautó közül válogathatnak az érdeklődők.
A feleződő kínálat mintegy 30 százalékos átlagos áremelkedést okozott ezen a részpiacon. A hiányt immár importból is egyre nehezebb pótolni, így a vevők egy részének vagy idősebb autóval kell beérnie, vagy a korábbinál jóval kisebb különbséggel elérhető újautó-kínálatot érdemes átnéznie – derül ki a Használtautó.hu internetes portál alábbi elemzéséből.
Az újszerű autók kínálatának visszaesése súlyosan érinti az autókereskedéseket is, amelyek beszámítási akcióik keretében kénytelenek folyamatosan nyitni az öregebb autók felé. A használtautó-kereskedők közül is sokan azért kerültek nehéz helyzetbe – vagy éppen szűntek meg az elmúlt időszakban –, mivel éppen a legkedvezőbb árrést biztosító kategória tűnt el szinte teljesen a palettáról.
A hiányzó belföldi kínálatot részben ugyan pótolhatja a használtautó-import, azonban a vásárlók itt is egyre nehezebben tudják kielégíteni igényeiket. Az autóipar teljesítményét fenntartani hivatott sikeres roncsautó-programok ugyanis szinte mindenütt lezárultak 2009-ben, ami Nyugat-Európa-szerte az eladások zuhanását eredményezte az elmúlt években.
A kínálat szűkülése ebben a szegmensben igen jelentős áremelkedést eredményezett: miközben az idősebb személykocsik esetében az elmúlt két évben mérsékelt árnövekedés vagy inkább a stagnálás volt a jellemző, a 0-3 éves, eladásra kínált autók átlagára a Használtautó.hu portálon közel 30 százalékkal emelkedett. Ezalatt az új autók ára alig változott.
A fenti drágulás miatt a márkák jelentős részénél csökken az új és használt autók ára közötti különbség, ami a vevők egy részét az újautó-piacra terelheti. Ezt az a tény is megkönnyíti, hogy a szalonok ma már nem csupán szolgáltatásban és extrákban licitálnak egymásra, hanem árban is jelentősen engednek – egyes szalonautók esetében a listaárhoz képest akár 25 százalékos kedvezményt is kínálnak.