A McLaren autóépítő műhely ötvenéves idén. A neves dátumra egy új szuperautóval készülnek, a McLaren P1-gyel.
A kocsit már bemutatták a tavaly szeptember végi Párizsi Autószalonon és egyre több apróbb-nagyobb részét mutatták meg hivatalos fotókon is. Az angliai Wokingban dolgozó műhely most egészen ötletes dolgot eszelt ki. A nagyrészben szénszálas vázat, amelyet a szokásoknak megfelelően a tesztekhez kaotikus mintázatúra festenek, felhasználták egy hivatalos fotósorozat erejéig. Az eredmény káprázatos lett.
A P1-es motorja, a pletykák szerint a McLaren MP4-12C-ben is használt 3,8 literes, V8-as erőforrás módosított változata lesz az, amely 800 lóerős teljesítményre lesz képes. Nem hiányzik majd a fékezés közben keletkező energiát újrahasznosító KERS-rendszer sem, ami további 160 lóerőt tesz majd hozzá a teljesítményhez.
Az autóból várhatóan 500 példány készül majd, s aki megengedheti magának, annak körülbelül 700 ezer fontot, azaz körülbelül 246 millió forintot kell leszurkolnia a különlegességért.