2012. november. 15. 07:17 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. november. 15. 08:39 Autó

Blikk: luxusautót vettek a miskolci fejeseknek

Miniszteri autót kapott néhány hete az önkormányzati tulajdonú Miskolc Holding Zrt. vezérigazgatója – tudta meg a Blikk.

A Blikk birtokába került képen látható az a Skoda Superbet, amelyet a Miskolc Holding Zrt. vezérigazgatója használ néhány hét óta. Pálffy Kinga egy fekete 6-7 millió forintos alapárú autót használhat, miután a régebbi Volkswagen Passatját lecserélték erre az állami vezetők körében is közkedvelt járgányra. A lap információi szerint az autót a Miskolc Holding tulajdonában lévő Miskolci Városi Közlekedési Zrt. (MVK Zrt.) vette, és adta a holding vezérének.

Egyes vélemények szerint az autóbeszerzés így kevésbé feltűnő, annak részleteit és költségeit nem ismerhetik meg a városi képviselők. Hiszen a beszerző MVK Zrt. csak áttételesen tartozik az önkormányzathoz - írja a lap.

A Miskolc Holding a Blikk megkeresésére annyit árult el, hogy bérlik a Skodát, ám azt, hogy mennyit fizetnek érte havonta, nem mondták meg arra hivatkozva, hogy ez üzleti érdekeket sértene. "Az előző autó 6 éves volt, és 230 ezer kilométer volt benne, jelentősek voltak a fenntartási és szervizelési költségei" – magyarázta a Blikknek az autócsere szükségességét az önkormányzati cég egyik munkatársa, s szerinte ez így kevesebbe kerül, mint az előző, szintén bérelt gépkocsi.

Miskolc fideszes polgármestere, Kriza Ákos is Skoda Superbre váltott, amelyet tavaly novemberben szereztek be. Amikor egy képviselő-testületi ülésen kérdőre vonták emiatt, ő azzal magyarázta az új autó szükségességét, hogy a régi Volkswagen „szét lett hajtva, tönkrement”, helyette egy sokkal olcsóbbat vettek.

"Az autókereskedés 2,2 millió forintért számította be a régi, még az előző vezetés által vásárolt Passatot az új Skoda árába, amely így 6,8 millióba került" – tájékoztatta a Blikket a polgármesteri hivatal. Az önkormányzat szerint a régi autó sokat fogyasztott, többször meghibásodott, így takarékos megoldás volt az autócsere.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.