2012. november. 13. 13:48 MTI Utolsó frissítés: 2012. november. 13. 16:28 Autó

Osztrák munkást gázolt halálra egy magyar sofőr Bécsben

Egy magyar teherautó-sofőr halálra gázolt egy raktári munkást Bécs Simmering nevű kerületében. A 43 éves férfi menekülni próbált, amikor ellenőrizni akarták az általa szállított árut - tájékoztatott kedden egy rendőrségi szóvivő.

A magyar sofőr kedd délelőtt érkezett meg a veszélyes anyagok tárolására alkalmas raktár területére. Miután ellenőrizték a papírjait, tüzetesebben is meg akarták nézni rakományát. A férfi ekkor a gázra lépett és elütötte az egyik munkást, aki megpróbálta őt feltartóztatni - közölte Roman Hahslinger rendőrségi szóvivő.

Amikor a teherautó vezetője észrevette, hogy elgázolt valakit, megállt és kiszállt. Ő és a szemtanúk is sokkos állapotba kerültek, és jelenleg kórházi kezelést kapnak.

A 47 éves bécsi áldozat még a helyszínen belehalt sérüléseibe - tájékoztatott Ronald Packert mentők szóvivő.

Még vizsgálják, mit szállított a férfi, és hirtelen miért akart menekülni. Hozzátette: annyi kiderült már, hogy nem mérgező anyagról van szó.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.