Hat autó rohant egymásba szombaton a reggeli órákban az M7-es autópályán, Martonvásárnál, a 30-as kilométerszelvényben. Az útzárat 11 után oldották fel.
A szombati balesetben külföldi rendszámú járművek is ütköztek. Az fmh.hu úgy tudja hárman sérültek a balesetben, őket a fehérvári Szent György kórházba vitték. További részletek az fmh.hu megyei portálon.
Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.