© Stiller Ákos

A Tooltechnic Systems német vállalat a bruttó bér csökkentése ellenében kínálja fel szakalkalmazottainak és vezető munkatársainak cégautói magáncélú használatát. A levont jövedelem egy részét az üzemi nyugdíjalapba utalja át, ha a cégautó igénybevevője vállalja, hogy „cégdizájnos” járművel jár, vagyis ezüstszínű autóval, amelynek hátsó ablakán ott virít a céglogó. A társaság persze nem ezt láttatja fontosnak, hanem azt, hogy szerinte e megoldás révén a cégautó többé nem jövedelemkiegészítő, hanem „a jövedelemfelhasználás alternatív és innovatív formája”.

Természetesen a honlap is a cégreklám helye, ahol a képzett munkaerő toborzásának (vagy megtartásának) nyílt eszközeként vetik be a cégautó-szabályzatot. Magyarországon is van cégreklámozó cégautó, s nem csupán az ügynökök, területi képviselők járművei ilyenek, hanem különböző szintű vezetőké is, de a szabályzatok itt titkosak, amiből az következik, hogy a cégek a regulagyűjteményt itt más célt szolgáló eszköznek tekintik, legalábbis a nyilvános toborzáshoz nem látják szükségesnek. Az angol Chartered Institute of Personnel and Development idevágó tanulmánya viszont éppen azt tartja az egyik kiemelendőnek, hogy a szabályzat révén „a céghez csábítandó vagy ott marasztalandó képzett dolgozók” megismerhetik a cég juttatáscsomagjának egyik lényeges elemét.

Ettől függetlenül az Európa nyugati felén gyakorinak mondható cégautó-szabályzat (angolul: company car policy) nem elsősorban munkaerő-toborzásra szolgál, hanem hogy a munkáltató és a munkavállaló számára egyaránt átlátható és számon kérhető módon rögzítse a juttatást, vagyis a cégautó használata révén megszerzett jövedelmet, annak értékét, ahogy egyebek között az ellenértéket és az igénybevétel reguláit is (a szokásos főbb szabályzatpontokról lásd összeállításunkat a HVG Cégautó 2008 különszámban). A cégek autóhasználat-szabályozásának szakértői – több mint félszáz másik tanulmány, újságcikk, nyilatkozat szerint – a céges járműszabályzatot a munkaadó és a munkavállaló szempontjából szintén éppen az átláthatóság miatt is tartják igen fontosnak.

© Stiller Ákos

Ennek fényében az, hogy a kontinens keleti felén viszonylag kevés cég rendelkezik ilyen szabályzattal (Ausztriában a cégek 72,5 százaléka, Csehországban 54 százaléka, Magyarországon 44 százaléka, Szlovákiában 42 százaléka, Lengyelországban 38 százaléka), azt is jelenti, hogy a többiek lemondanak a munkaadó és a munkavállaló közötti kommunikáció egyik eszközéről. A leírt szabályrendszer ugyanis tárgyalási alap: például akkor is, ha vitatott karambol történik, s akkor is, ha a szabály szerint valakinek nem adható cégautó (de a munkavállaló igénye esetleg kielégíthető más juttatással vagy nagyobb fizetéssel).
Ha nincs vita, akkor is „tisztábbak” a viszonyok. Van például magyarországi vállalat, amelyik cégautóba csak Mol-kártyával enged benzint vásárolni, más országokban pedig, ahol nincs Mol-kút, csak a kijelölt benzintársaságok kútjainál. Másik cég tiltja dolgozóinak, hogy az aznap ésszerű távolságon belül elérhető legolcsóbb üzemanyagnál drágábban tankoljanak. Ha mégis ezt teszik, az üzemanyag árát kifizettetik a dolgozóval. Másutt – mint például a Coca-Colánál – üzemanyag-takarékossági tanfolyamra, illetve gazdaságos vezetési (eco-driving) képzésre íratják be munkatársaikat (számításaik szerint ennek révén azonos futásteljesítmény mellett a korábbinál 6 százalékkal alacsonyabb fogyasztást értek el).

A cégautó-szabályzat azonban nemcsak a munkaadó és az alkalmazottja viszonyának „karbantartására” jó, hanem arra is, hogy a cég tudatosabban képes tervezni, működtetni autóparkját, legyen az saját vagy bérelt. Ennek fontosságát mi sem mutatja jobban, mint például az interneten fellelhető számtalan autókereskedői megnyilatkozás, amelyekből rendre kiderül, hogy sokkal jobb a tárgyalási pozíciója annak a cégnek, amelyiknek van autószabályzata, mint amelyiknek nincs. Már csak azért is, mert bizonyos kereskedők például eleve kiesnek (nem tudnák szállítani a cég szabályzata szerinti autóegyüttest, vagy nem tudnak olyan szerviz- és egyéb szolgáltatásokat nyújtani, amilyeneket a cég elvár), s hasonló a helyzet flottakezelői megbízáskor. „Van cégautó-szabályzatuk, pontosan tudják, mit akarnak” – foglalhatók össze a nem mindig lelkes kereskedői vélemények.

További részletek a HVG Cégautó 2008 különszámban.