2008. február. 15. 18:33 MTI Utolsó frissítés: 2008. február. 15. 16:35 Autó

Nem lesz népszavazás a parkolási díjról

Nem lesz népszavazás a parkolási díjról Hatvanban - tájékoztatta az önkormányzat döntéséről pénteken az MTI-t a város önkormányzatának sajtószóvivője.

A képviselő-testület azt követően dönthetett a kérdésben, hogy a népszavazást kezdeményező állampolgárok száma nem érte el a helyi választópolgárok 25 százalékát. Utóbbi esetben kötelező lett volna a referendum kiírása - közölte Bánki Árpád. A szocialista, illetve a lokálpatrióta városatyák, összesen 12-en elutasították az MDF által kezdeményezett népszavazás kiírását, amelyet csupán a Fidesz-KDNP frakció három képviselője támogatott - tette hozzá.

"Egyetért-e ön azzal, hogy Hatvan város területén a parkolóhelyek használatáért ne kelljen parkolási díjat fizetni?" - ezt a kérdést nyújtotta be hitelesítésre a helyi jegyzői hivatalba az MDF hatvani szervezete. Az íveket végül a 17693 szavazati joggal rendelkező polgár közül csak 2240-en írták alá érvényesen. Vagyis a referendumot kezdeményezők aránya nem érte el a 25 százalékot, viszont meghaladta a helyiek 10 százalékát.

Ebben a helyzetben, a helyi rendelet szerint ugyan a képviselő-testületnek foglalkoznia kellett a kezdeményezéssel, ám a városatyák saját belátásul szerint dönthettek a referendum sorsáról - idézte fel a történteket a sajtószóvivő.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.