Bentley a villamossínen, vadrácsos Hummer kék villogóval
A moszkvai közlekedés tükrözi a legutóbbi orosz parlamenti választást. Elemzők szerint az utcán is a hatalmas autók irányítják a többieket. Kék fényt 10 ezer dollárért kaphatunk.
Akinek pénze, hatalma van, vagy legalábbis felsőbbrendűnek képzelik magukat a többiekhez képest, azok páncélozott járműveikkel a sorban állókat figyelmen kívül hagyják, simán gázt adnak, és elvárják, hogy szabad utat kapjanak a többi autóstól.
Ebben a rendőrök sem akadályozzák meg őket. Sőt. Nemrégiben – írja a lap – este nyolc óra után a nyugati Tveszkaja utcán megállított a rendőrség néhány kis autót. Első ránézésre úgy tűnt, hagyományos közúti ellenőrzés történik. Az Opel Corsa, Audi A3 és a Volga 310 vezetőinek azonban nem kérték el az irataikat, csak nyugodtan kellett ülniük az út szélén autóikban. Néhány perccel később az út teljesen szabad lett. Időnként a mentőautókat is félreállítják a belvárosi kereszteződésben dolgozó rendőrök, hogy aztán egy ezüstszürke E-osztályú Mercedes-Benz, kék-piros villogójával elszáguldjon az üres útszakaszon. A luxusjárgányt további fekete, páncélozott G-osztályú Mercedesek és terepjárók követték. Úgy tűnik, Vlagyimir Putyin orosz elnök hazafelé tartott a moszkvai előkelő negyedbe: Rubljovkába.
Maybach-flotta |
A cikk folytatásában kiderül, hogy fogy Moszkvában a Bentley és a Lamborghini. Kattintson.