Komoly erőpróbát tartogat a nyár végén az autósok számára az Állami Autópálya Kezelő Zrt - írja a Népszabadság. A társaság augusztus 21-én megkezdi az M7-es első öt kilométerének burkolatcseréjét. Ami azzal jár majd, hogy az autósok az M7-es 12-es és 17-es kilométere közti törökbálinti szakaszára előreláthatólag tíz napig egyáltalán nem hajthatnak fel.
Augusztus 31-ig legalábbis az M1-M7-es közös fővárosi kivezető szakaszának forgalmát három szűkített sávban az M1-esre vezetik, ahonnan az Érd, Székesfehérvár, Balaton irányába tartók az M0-áson térhetnek vissza az M7-esre. Mindez várhatóan kaotikus helyzetet okoz majd.
Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.