2007. július. 16. 14:38 automenedzser.hu Utolsó frissítés: 2007. július. 16. 14:25 Autó

A magyar autósok a legudvariasabbak Közép-Európában

A tesztelők defektet színlelve két órán keresztül, összesen kilenc...

Defekt
Goodyear

A tesztelők defektet színlelve két órán keresztül, összesen kilenc városban tesztelték az autósokat. Magyarországról Budapest, Debrecen, Győr, Pécs és Szeged vett részt a felmérésben, míg Csehországban és Szlovákiában Prága és Pozsony, illetve két kis falu, Zbuzany és Rovinka utcáin jelentek meg az autók. Az első órában csupán az elakadásjelző háromszög, és az autó hátuljának támasztott pótkerék utalt a problémára, a második órában viszont a „szerencsétlenül járt” sofőrök (fiatal, csinos, de nem kihívóan öltözött hölgyek) aktívan – stoppolással, integetéssel – igyekeztek segítséget kérni. 

Az udvariassági felmérés első órájában Budapest, Pozsony és Prága között nem voltak nagyságrendi különbségek, a megálló autók aránya mindhárom városban 1 százalék körül alakult. A felmérés második felében azonban tarolt Budapest: míg a cseh és a szlovák fővárosban az elhaladó kocsik mindössze 3,1, illetve 2,1 százaléka állt meg, az Egressy úton az autósok 6,3 százalék ajánlotta fel a segítségét. A cseh és szlovák eredményekhez hasonlóan teljesített Debrecen és Szeged, ahol a második órában az autósok 2,9, illetve 2,8 százaléka próbált segíteni a kerékcserében.

Győrben és Pécsett német rendszámú autót használtak az udvariassági felméréshez – előbbi városban a határ közelsége miatt, míg utóbbi esetben az Európa Kulturális Fővárosa címmel járó fellendülő turizmusra gondolva. Győrben még a budapestinél is jobb eredmények születtek: az első órában az autósok 2,7 százaléka állt meg – Győrben tehát csupán az elakadásjelző háromszög láttán többen ajánlották fel a segítségüket, mint Pozsonyban az út szélén integető, pórul járt tesztelőknek. Pécsett ezzel szemben csalódást hozott a felmérés. A két óra alatt elhaladó 1030 autóból mindössze 6 állt meg, 3-3 az első, illetve második órában – a segítséget nyújtó autósok aránya összességében tehát alig több mint fél százalék.

Az alig 700 lelkes közép-csehországi Zbuzany-ban, és a csallóközi, szlovák többségű Rovinkában (Csölle) végzett kutatás meglepő, felemás eredményt hozott. Míg a cseh eredmények igazolták azt a sztereotípiát, hogy a falvakban az emberek jobban figyelnek egymásra – Zbuzany-ban az autósok 14,4 százaléka állt meg a második órában –, a rovinkai eredmény a maga 0,7, illetve 1,2 százalékával messze elmarad még a fővárosok között utolsó helyen végzett Pozsony mutatóitól is.

Hirdetés
Címkék