Tizenhat tipp, hogyan spórolj a benzinnel
Sok kicsi sokra megy, szabad szemmel is látszik, hogyan kúszik lassan fel a benzin ára. A nyár folyamán hozzá kell szoknunk, hogy a térségben továbbra is a legdrágábban, 300 forint felett kaphatunk egy liter benzint. Íme tizenhat ötlet, hogyan spórolhat az üzemanyaggal.
1. Tartsuk be a sebességhatárokat. Gondoljon arra, hogy literenként 10 forinttal fizet többet minden egyes 10 kilométer/órás sebességtöbbletért (száz kilométer/órás tempó fölött). Azt se felejtse el, hogy a rendőrség egyre több autóval, egyre komolyabban szűri a gyorshajtókat. Az alapbüntetés is magasabb, mint egy tank benzin ára.
3. Ötösben takarékosabb. Minél hamarabb kapcsoljon fel a legmagasabb fokozatba. Az autó ezt meghálálja, elcsendesül és visszafogottan fogyaszt, hisz az áttételeknek köszönhetően hatékonyabb a teljesítmény leadása. Egyes motorok még városi forgalomban is szívesen, rángatás és nyomatékzuhanás nélkül elfogadják az ötös, illetve hatos sebességfokozatot.
5. El a lábat a fékről! Tartson minél nagyobb követési távolságot. Természetesen használja a féket, amikor indokolt, de gondoljon arra, hogy a fékpedál lenyomásával a semmibe, vagyis a levegőbe ömlik a benzin. Ezért közlekedjünk okosan, megfelelően megválasztva a sebességet, hagyjuk lendületben az autót, inkább sebességváltással lassuljunk, vagy egyszerűen vegyük le a lábunkat a gázról. Ha látjuk, hogy 7-800 méter múlva úgyis meg kell állnunk, akkor ne nyomjuk a gázt. Hagyjuk gurulni az autót, ami így kilométereket képes vánszorogni. A mögöttünk idegeskedőkkel ne törődjünk. A gumikkal és a fékbetétekkel is érdemes takarékoskodni. Lejtőn ne pumpáljuk a féket, csak túlmelegszik a mechanikája és romlik a fékhatás. Vegyük le lábunkat a gázról, fokozatosan kapcsoljunk vissza, és ha kell, határozottan fékezzünk.
© sxc.hu |
7. Tartsuk be a fokozatokat. Vagány dolog pörgetni a motort, és a kuplungot kinyomva kettesben várni a lámpa zöld jelzését. A bibi az, hogy hazavágjuk a kuplungot, ráadásul rengeteget eszik ilyenkor a kocsi. Tartsuk be a sorrendet, kezdjük kis gázzal egyesben. Nem baj, ha nem sárgán indulunk, ami ugye nem is szabályos. Ha dudálnak, hadd dudáljanak, azzal is több energiát fogyasztanak. Ugyanúgy nagy pazarlás, ha sokáig hagyjuk egy-egy fokozatban a motort, a felbőgő erőforrás csak úgy ontja ki magából a korommá alakult üzemanyagot.
8. Inkább izzadjon. Lassan nem autó az, amelyikben nincs klíma. Valójában rossz szokásként vettük át olyan országok példáját, ahol egész évben 40 fok körüli a hőmérséklet és magas a páratartalom. Itthon csak végszükség esetén (kisgyermekkel, idős emberrel és dugóban) ajánlott a használata. Klímás üzemmódban nem csupán megfázunk, allergiásak és huzatosak leszünk, de legalább 1-2 literrel többet is fogyaszt a kocsink. Városi forgalomban kicsit engedjük le az ablakot. Nagyobb tempónál ez sem ajánlott, hisz kimutatták, hogy 4 százalékkal növeli a fogyasztást a leengedett ablak. Nyugodtan izzadjon, az egészséges.
9. Városban oltsa le a lámpát. Városon kívül, és amikor az időjárás megköveteli kapcsoljuk fel autónk tompított fényszóróját. Ám, ha lakott területen belül közlekedünk és a napszak, illetve az időjárás megengedi, bátran oltsuk le a tompítottat, vagy kapcsoljuk be csupán a helyzetjelzőt, hisz a fényszórók komoly energiafogyasztók. Figyeljük meg, hogy az autó alapjárata mennyivel esik vissza egy pillanatra majd nő meg, ha bekapcsoljuk a fogyasztókat. Ködlámpát, ködzárófényt csak akkor használjon, ha köd van, ezeknek a legmagasabb az energiaszükségletük, így ne csodálkozzon, ha a rendőrségi csekk mellett még legalább 2-3 százalékkal megnő kocsijának fogyasztása.
10. Várakozásnál állítsa le a motort. Ha álló helyzetben jár az autó, akkor fogyaszt a legtöbbet. Ha egy percnél tovább kell várakoznia, kapcsolja le. Még dugóban is. Az indítómotort pont erre tervezték, így ne féljen, nem fog elromlani a sok indítózástól. A modern motoroknál az indításhoz szükséges üzemanyag mennyisége minimális.
© hvg.hu |
12. Ellenőrizze autóját. Tartsa be az előírt szervizperiódust, rendszeresen cseréljen olajat, gyertyát, hűtővizet, klímafolyadékot. Az eltömődött, elhasznált levegőszűrők akár 10 százalékkal is növelhetik a fogyasztást. Az sem mindegy milyen olajat rakunk a kocsiba, az előírtnál nagyobb viszkozitású kenőanyagok szintén növelhetik 1-2 százalékkal a felhasznált üzemanyag mennyiségét. Az ellenőrzésből ne hagyja ki az ablaktörlő gumikat sem, azzal is benzint fogyaszt, ha telespricceli autóját ablakmosóval. Figyeljen oda a gumiabroncsok állapotára és nyomására, hisz a vezetési stílus mellett a nem megfelelő gumik zabálják legjobban a hajtóanyagot. Minden tizednyi nyomáscsökkenés 0,4 százalékkal csökkenti az egy tankkal megtehető út hosszát.
13. Néha mondjon le a négy kerékről. Csip-csup utakra, le a közértbe, sörért vagy cigiért, ne feltétlenül használja autóját. Kettővel kevesebb kerékkel és motorbűz nélkül is megteheti rövid útjait, de még jobb, ha gyalogol, főleg, ha egyébként sokat ül autóban és ez már meglátszik a hasa kerületén is. Adalékok, csiptuning, gázüzem és hibridhajtás mellett se feledje, legjobban akkor spórol, ha nem spórol, azaz, ha nem használja gépkocsiját. Ha muszáj közlekedni, akkor ne sajnálja megtervezni az útját. Nézze meg térképen a célállomást, használja a navigációs rendszert vagy merjen kérdezni. Egy-egy eltévedés sokba kerül.
15. Ne pakolja tele autóját. Nyaraláskor minél kevesebb cuccot pakoljon a tetőcsomagtartóra, illetve a tetőcsomagtartót szerelje le, ha nem használja. A megrakott tetősínek akár 5 százalékkal is növelhetik az autó fogyasztását, hisz erősen befolyásolják a kasztni aerodinamikáját. Nyolcvan kilométer/órás sebességnél a tetőcsomagtartó megközelítőleg 0,7 litert fogyaszt, a tetőn szállított kerékpár 100 kilométeren akár 3 literrel is növelheti a fogyasztást. Néha nem árt, ha a csomagtartóban lévő lim-lomoktól is megszabadítjuk az autót. Minél nehezebb a kocsi, annál többet eszik. Ez ugye világos? Száz kiló többletsúly a városi forgalomban 0,6 literrel növeli a fogyasztást.
© GM Media |