90-nel ment lakott területen, amikor lelépett elé a gyalogátkelő helyen egy nő.
A halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt indul majd bírósági tárgyalás egy személygépkocsi vezetőjével szemben, aki nem adott elsőbbséget egy gyalogosnak a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen, a sértett nőt elütötte, aki a balesetben sajnálatos módon elhunyt.
A jármű vezetésekor 20. életévét még be nem töltött vádlott, még 2017 végén Tatabányán, jó látási és közepes forgalmi viszonyok mellett, az engedélyezett 50 km/óra sebesség helyett, mintegy 93-96 km/óra sebességgel közlekedett egy személygépkocsival Tatabánya lakott területén, a Köztársaság útján.
Egy kijelölt gyalogos-átkelőhelyhez ért, de a túl nagy sebessége miatt nem tudta megadni az elsőbbséget, és nem tudott megállni az úttestre lépő sértett előtt. Hiába vészfékezett, a belső forgalmi sávban elütötte a gyalogost, aki a balesetben elhunyt.
Az ügyészség a vádiratban megállapította, hogy a büntetlen előéletű vádlott a járművezetésre jelenleg részben alkalmatlan, az elmúlt két évben ötször marasztalták el a közlekedés körében elkövetett szabálysértések miatt.
A Tatabányai Járásbíróság javaslatot tett arra, hogy a vádlottat fogházbüntetésre ítéljék, ha beismeri a tettét akkor 2 évre, valamint a közúti járművek vezetésétől hosszabb időre tiltsa el.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.