Közlekedés hvg.hu 2017. november. 27. 07:43

Új KRESZ-táblát vezetnek be, eddig ilyen nem létezett

Letették az első gyorsút, az R67-es út alapkövét. Az ilyen utakat új típusú tábla jelzi majd.

A gyorsút olyan négysávos út, amelyen 110-zel haladhatunk, gyorsforgalmi útnak számít, mint a sztrádák és az autóutak, de akár szintbeni kereszteződés is tartalmazhat – idézte fel a Fonódó blog.

Minthogy a gyorsút az autóút és egy emelt minőségű főút közé esik, a megjelölésére használt KRESZ-tábla is hibrid.

A kék színű táblákkal jelölt autópályák és autóutak, valamint a zöld útirányjelzőkről is megismerhető sima főutak között átmenetet képző gyorsutakat egy olyan tábla fogja azonosítani, amelynek rajzolata megegyezik az autóút kezdetét mutatóval, de a színe nem kék, hanem zöld.

Az első ilyen út a Balaton, azaz az M7-es és Kaposvár között épülő R67-es – válaszolta a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő a Fonódó blognak.

Az R67-es középső, meghatározó szakaszának a napokban tették le az alapkövét.

A gyorsutak jele nem egy egyszerű szám, mint a sima főutaké, de nem is M-et kapnak, mint nálunk a sztrádák és autóutak, hanem egy másik betűt: az R feltehetően a rapid kifejezésre utal.

Hasonló lesz a jelölési rendszer, mint sok más országban, ahol a legmagasabb kategóriát jelentő autópályák betűje mellett használnak egy második betűt is, így van Ausztriában az A-n kívül S, Szlovákiában és Csehországban a D-n kívül R jelű út.

Ezekben az országokban azonban az autóutak kapják ezt a második betűt, miközben nálunk azok ugyanúgy M-esek (bár korábban voltak tervek S-ses jelölésükre is), mint a sztrádák, és a harmadik kategória, vagyis a gyorsút sajátsága lesz az R.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. március. 04. 17:52

A Fidesz ráhajtott a harmincas-negyvenes nőkre, de mit ajánl nekik a szülésen kívül, és mit kínál Magyar Péter?

Minden közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy Magyar Péter támogatottsága a harmincas-negyvenes nők körében a legalacsonyabb. Ahogy várható volt, egy évvel a választások előtt a Fidesz meg is indította a több százezres társadalmi réteg szavazataiért folytatott harcot. A Tisza a nőket leginkább érintő szociális, társadalmi kérdésekben erősített, de egyelőre így sem versenyezhet azzal a pénzesővel, ami a kormány részéről ömlik a gyermeket tervező nőkre.