Közlekedés hvg.hu 2017. február. 15. 12:23

Ügyészség: Ezért történt a fiatal rendőrnő halálát okozó baleset az M5-ösön

Kezdeményezték az előzetes letartóztatását annak a román kamionosnak, aki hétfő reggel halálra gázolt egy, az M5-ös leállósávjában dolgozó rendőrnőt. Az ügyészség beszámolt a tragikus baleset körülményeiről.

A Budakörnyéki Járási Ügyészség indítványozta annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki az M5 autópálya leállósávjában éppen igazoltatást végző rendőröket sodort el a kamionjával.

A gyanúsított február 13-án 9 óra előtt kamionozott az autópályán, ám a 23. kilométer térségében

nem a vezetésre figyelt, hanem a rádiót próbálta beállítani.

Emiatt lehajtott a leállósávba, ahol éppen rendőri intézkedés zajlott. Az ott álló autó ugyan civil szolgálati jármű volt, de használta a villogót. Mögötte állt az ellenőrzés alá vont személyautó. A kamion hátulról nekiment a személyautónak, majd a rendőrök kocsijának is, az autók mellett álló rendőröket pedig elsodorta.

Az igazoltatott autó vezetője és az egyik rendőr 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett. A másik rendőr, a 23 éves Menus Anikó annyira súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. Posztumusz rendőr törzsőrmesterré léptették elő.

police.hu

A román kamion sofőrjét halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével gyanúsítoják. Az ügyészség azért javasolt előzetest, mert álláspontja szerint a vétség tárgyi súlya miatt szökésétől, elrejtőzésétől okkal lehet tartani.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.