Közlekedés MTI/hvg.hu 2015. december. 29. 16:41

Erre figyeljen, ha szlovák autópályára hajt péntektől

Januártól Szlovákiában is bevezetik az elektronikus autópálya-matricákat, de a díjak nem változnak. Neten is lehet majd fizetni.

Az elektronikus autópálya-matricákat is a benzinkutakon, postahivatalokban és a határátkelőknél elhelyezett automatákban lehet majd megvenni. Ugyanakkor lehetőség nyílik arra, hogy a sofőrök interneten, bankkártyával fizessenek az úthasználatért a szlovák Nemzeti Autópálya Társaság honlapján, a www.eznamka.sk-n, ahol magyar nyelvű menü is van. Ugyanitt letölthető az elektronikus autópálya matrica megvásárlására szolgáló okostelefon-alkalmazás is.

Újdonság, hogy az autósoknak ezentúl nem kell majd maguknál tartaniuk a vásárlásról szóló elismervényt. Az autópálya-társaság megbízottjai kizárólag az adott kocsi rendszámának és a központi nyilvántartásban szereplő matrica vásárlási adatainak összevetésével ellenőrzik majd, hogy fizettek-e az úthasználatért.

Amatrica nélkül közlekedő autósokat a helyszínen 50-től 200-ig, eljárás keretében kiszabott büntetésként pedig 500 euróig terjedő bírságra büntethetik. A vásárlást igazoló adóbizonylatként az eladóhelyen kapott számla, illetve internetes fizetés esetén ennek az email-címre küldött elektronikus változata szolgál.

Jövőre nem lesz változás az összes szlovákiai autópályán egyaránt érvényes matricák árában és érvényességi idejükben sem. A tíznapos matricáért 10 eurót kell fizetni, a 30 napos 14, az egyéves pedig 50 euróba kerül. Az egészéves matricák esetében továbbra is megmarad az a kedvezmény, hogy a következő év januárjának végéig érvényesek. Ez utóbbi az idei évre megváltott, még papíralapú matricákra is érvényes, tehát azok 2016. január végéig használhatóak.

 

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.