Közlekedés MTI 2015. február. 04. 11:56

Térkép: Egészen a Bogdáni útig fizetni kell a parkolásért Óbudán

Július 1-jétől fizetni kell a parkolásért belső Óbudán – jelentette be a kerületi polgármester. Az egyik övezet – amelyben óránként 265 forintot kell fizetni – a Kolosy teret és környékét foglalja magába, a másik pedig a Bogdáni útig tart, itt 175 forint lesz a tarifa.

Július 1-jén indul a fizető parkolás a III. kerület belső területein – közölte szerdán Bús Balázs (Fidesz–KDNP), a városrész polgármestere.

Miután a szomszédos II. kerület, valamint a XIII. kerület a határig kitolta a fizetőövezetét, a parkolási problémák belső Óbudán jelentkeznek, s a tervezett dugódíj is növelheti a kerületi terhelést – indokolta az intézkedést. Utalt arra, hogy számtalan lakossági megkeresést kapott az önkormányzat, amire válaszul olyan rendszert dolgoztak ki, ami nem elsősorban bevétel szempontjából nézi a fizető parkolás bevezetését.

A polgármester szerint egyedülálló kedvezményrendszert alakítottak ki, és a fizető zónákon kívül élő kerületi lakosok is kapnak engedményeket. Emellett egyeztetnek a Budapesti Közlekedési Központtal (BKK) a P+R parkolók számának növeléséről, s vannak tervek kerékpáros, azaz B+R parkolók kialakítására is.

Az oktatási-nevelési intézményeknél az agglomerációból érkezők is kaphatnak kedvezményt, amennyiben az adott település megállapodik a III. kerületi önkormányzattal az oktatási intézmények fenntartási költségeinek megosztásában – mondta a polgármester.

Egészen a Bogdáni útig fizetni kell

Puskás Péter alpolgármester elmondta: az övezeteket a fővárosi önkormányzat jelölte ki, a díjtételek pedig a közösségi közlekedési tarifákhoz kötöttek. 

A belső övezet – amelyben óránként 265 forintot kell fizetni – a Kolosy teret és környékét foglalja magába, a másik pedig a Bogdáni útig tart, itt 175 forint lesz a tarifa. A két övezetben 12 ezer parkolóhely van és 170 automatát helyeznek majd ki.

A fizető övezeten belül élők két autóra 100 százalékos kedvezményt kapnak, míg a másik zónára napi másfél óra ingyenes parkolást, s jár nekik napi kétszer másfél óra az oktatási-nevelési intézményeknél. A zónákon kívül élő III. kerületiek lakásonként két járműre kapnak napi másfél óra ingyenes parkolást és nekik is jár a gyerekek utáni kedvezmény. Cégek esetében 50 százalékos kedvezményt biztosít az önkormányzat, s esetükben nincs háromórás időkorlát a parkolásra – sorolta Puskás Péter, aki arra is kitért: az albérletben élők is kaphatnak parkolókártyát bizonyos feltételek mellett.

Az első hónapban tesztüzem lesz

A kerület állandó ügyfélszolgálatot működtet az Óbudai Parkolási Kft. Mozaik utcai épületében, emellett június végéig három helyen lesz ideiglenes ügyfélszolgálat. A lakosokat abc-sorrendben hívják majd be, de lehetőség van időpontfoglalásra is; a részletekről február közepén levélben tájékoztatják a lakosságot.

Puskás Péter arról is beszámolt, hogy a parkolóautomaták beszerzése öt évig jelent összesen nettó 700 millió forint kiadást az önkormányzatnak, míg a bevételi oldalon nettó 730 millió forinttal számolnak. Ezt követően pozitív tartományba érnek a bevételek.

A fizető parkolás elindítása utáni első hónap tesztüzem lesz, amikor csak figyelmeztetik az autósokat, a zónahatárokat pedig legkorábban egy év múlva módosíthatják.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.