Őszre elkészül a Nyíregyházát nyugati irányból elkerülő 338-as főút első üteme. A 2,2 kilométeres főút az M3-as sztrádát és a Kálmánházi utat köti majd össze. Szerdán kezdték meg a hídgerendák beemelését a főút és az M3-as autópálya csomópontjánál.
Az útszakasz folytatására a napokban írt ki a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő újabb közbeszerzési kiírást, az építkezést így a Bodrogkeresztúrt és Nyíregyházát összekötő 38-as főút városi szakaszáig, azaz a Tokaji útig lehetne folytatni – mondta szerdán Loppert Dániel, a beruházó NIF kommunikációs igazgatója.
Az erre a szakaszra kiírt korábbi tender eredménytelenül zárult, ezért volt szükség újabb közbeszerzés kiírására. Ha az építkezés idén elindul, akkor a teljes elkerülő 2015 őszére készülhet el – tette hozzá.
Az első ütemben új csomópontot építenek ki az M3-as autópályánál, az itt épülő híd 36 tartógerendáját egy 130 tonnás daru segítségével emelik majd a helyükre. A munka idejére a sztrádaszakasz forgalmát szerdán és csütörtökön többször leállítják majd.
Az Új Széchenyi Terv Közlekedés Operatív Programban, uniós forrás segítségével épülő nyugati elkerülő első ütemének kivitelezését a Duna Aszfalt Kft. és a KE-VÍZ 21 Zrt. végzi nettó 3,45 milliárd forintért.