2014. május. 28. 13:15 MTI Utolsó frissítés: 2014. május. 28. 14:34 Közlekedés

Ezeket a hidakat újítják fel itthon idén

Öt megyében összesen nyolc közúti hidat újít fel idén körülbelül 2,5 milliárd forintból a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Már dolgoznak a győri Baross Gábor vasút feletti hídnál, valamint Somogy megyében a 76-os főúton Balatonszentgyörgynél, a vasút felett átvezető hídnál.

Május végén kezdődik a Bács-Kiskun megyei 51-es főúton Tassnál található Kiskunsági-főcsatorna-híd felújítása, és rekonstruálják az 5-ös főúton a kecskeméti vasút feletti hidat.

Június elejétől átépítik Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a 37-es főúton a Hercegkúti-patak hídját, valamint már elkezdték a 27-es főúton a szini Jósva-patak-híd teljes körű átépítését.  

Vas megyében szintén két helyszínen lesz munka: kiszélesítik, felújítják és növelik a teherbírását a 8-as főúton a rátóti Körmend-Szentgotthárd vasút feletti hídnak, valamint a 87-es főúton, Rumnál a Rába-híd újul meg teljesen, itt már elkezdték a kivitelezést is.

A kivitelezést a tervek szerint 2014. november 15-ig valamennyi helyszínen befejezik.

A közútkezelő felhívta a figyelmet, hogy az érintett területeken korlátozások lassíthatják a forgalmat.

A felújításokat az Új Széchenyi Terv Közlekedés Operatív Program támogatásával valósítják meg, amelyet az Európai Unió társfinanszírozott.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.