Közlekedés hvg.hu 2014. április. 11. 12:42

Már a bickliutak kátyúit is fel lehet jelenteni

A megújult kátyuvadász alkalmazás már a bicikliutakat is ismeri.

Elindulnak a kátyúzási munkálatok, az egy éve elindított Kátyúvadász projekt pedig mostanól még hatékonyabban igyekszik segíteni az utak helyreállítását. A megújult honlap és okostelefonos alkalmazás a kerékpárosok segítségére is siet, hiszen a Kátyúvadász térképen már a kerékpárutak is megtalálhatóak, így az azokon fellelhető kátyúk is bejelenthetővé válnak a rendszeren keresztül. A Generali által támogatott programban tavalyi indulása óta közel 600 kátyút regisztráltak a felhasználók, ez a szám azonban folyamatosan növekszik.

katyuvadasz.hu

Budapesten nagyságrendileg 200 ezren közlekednek kerékpárral legalább heti rendszerességgel. Mikor egy gépjármű hajt kátyúba, többnyire csak műszaki gondok adódnak, biciklivel azonban balesetveszélyes helyzetet teremt, hogy egy pillanat alatt kell két veszélyes megoldás közül választani. Hirtelen kerülés esetén váratlanul térünk ki az autók elé, áthajtáskor viszont az első kerék akadhat el a kátyúban. Éppen ezért örültünk, hogy a közösségi alapú Kátyúvadász programot kiterjesztették a közel 200 kilométernyi fővárosi bicikliútra is - mondta Kürti Gábor, a Magyar Kerékpárosklub alelnöke az alkalmazás fejlesztése kapcsán.

Kövesse az Autó rovatot a Facebookon!
A rovat vezető cikkei negyedórával hamarabb kikerülnek a közösségi oldalra, mint a hvg.hu-ra.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.