2013. december. 16. 14:40 MTI Utolsó frissítés: 2013. december. 16. 14:40 Közlekedés

Ketten megsérültek egy fejtetőre állt kocsiban

Felborult egy autó Tab és Bábonymegyer között, ketten megsérültek.

Felborult egy személygépkocsi a Tab és Bábonymegyer közötti úton hétfő kora délután, a balesetben ketten megsérültek - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság. A sofőr elvesztette uralmát járműve felett. Az autó az úttesten fejtetőre borulva áll meg, akadályozta a forgalmat, ezért a helyszínelés és a műszaki mentés idejére - mintegy fél órán át - teljes szélességében lezárták a 6511-es út érintett szakaszát. A forgalom félpályán már elindult.

 

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.