2013. szeptember. 23. 16:10 MTI Utolsó frissítés: 2013. szeptember. 23. 16:25 Közlekedés

Műanyag bevonat keletkezett az M43-as autópályán

Szilikontermékek gyártásához használt alapanyag kerülhetett az autóútra. A kifolyt anyag feltehetően "elreagált" a levegőben található nedvességgel, és lényegében az autópálya felületén ment végbe a polimerizáció, a műanyag kialakulása – mondta egy szakértő. Az anyagot péntek óta próbálja eltávolítani az útról az autópálya-kezelő.

Kukovecz Ákos egyetemi docens szerint a sajtóban megjelent információk alapján feltételezhető, hogy valamilyen, a szilikontermékek gyártásához használt alapanyag került az M43-as autópályára.

A Szegedi Tudományegyetem alkalmazott és környezeti kémiai tanszékének docense hétfőn elmondta: a köznyelvben szilikonnak nevezett anyag nagy vegyületcsaládot takar, amelyet széles körben használnak az iparban. Ilyen – például sütőformák készítéséhez használt – műanyag kiindulási anyagát, úgynevezett monomerét szállíthatta az a teherautó, amelyből szennyeződés került az M43-as útfelületére.

A kutató közölte, a kifolyt anyag feltehetően "elreagált" a levegőben található nedvességgel, és lényegében az autópálya felületén ment végbe a polimerizáció, a műanyag kialakulása. Az a sztráda kopórétegének felületétől függ, hogy a szennyeződés milyen mélyre jutott – tette hozzá.

Kukovecz Ákos kitért arra, hogy az ilyen műanyagok nagyon erősen taszítják a vizet, ezért megnedvesítve rendkívüli módon csúsznak, az erről szóló figyelmeztetés az anyagok biztonsági adatlapján is szerepel.

Az ilyen vegyületek tökéletesen nem oldhatók, csupán rendkívül agresszív oldószerekkel eltávolíthatók, ezeket azonban környezetvédelmi okok miatt nem lenne szerencsés használni az autópályán – fogalmazott az egyetemi docens.

Homokkal a műanyag szemcsékre bontható és eltávolítható, de akadhatnak olyan területek, ahol csúszós felületek maradnak – közölte a szakember, aki szerint hosszú távon a legbiztonságosabb megoldás a szennyezett réteg lemarása lenne.

Péntek óta próbálják eltávolítani

Az M43-as autópálya Szeged felé vezető oldalán, a külső sávban múlt péntek hajnalban folyt egy tehergépjárműből az útburkolatra szilikon alapú anyag. Az autópálya érintett szakaszát megelőző intézkedésként a csúszásveszély miatt, a balesetek elkerülése érdekében kellett lezárni.

A szennyeződés eltávolításán péntek óta dolgoznak az Állami Autópálya-kezelő Zrt. munkatársai. A munkavégzés helyén a külső sávot elkerítették, csak a belső sávon lehet haladni, sebességkorlátozás mellett, legfeljebb óránkénti 60 kilométeres sebességgel. A sztrádára a maroslelei csomópontnál nem lehet fölhajtani Szeged irányába.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.