Forgalomkorlátozások lesznek a tüntetések miatt
Útlezárásokra és forgalomkorlátozásokra, a buszok és a villamosok közlekedésében pedig változásokra kell számítani vasárnap a Kálvin térre hirdetett demonstráció miatt.
Miután csütörtök este a Belügyminisztérium javaslatára a közterekre tervezett az állami ünnepeket lemondták a rendkívüli időjárás miatt, a pártok és a civil szervezetek szintén elhalasztották a rendezvényeiket.
Vasárnap reggel 9 órától várhatóan este 20 óráig a Kálvin tér és a Vámház körút lezárása miatt az Üllői úttól rövidített és módosított útvonalon közlekedik majd a 83-as trolibusz – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
A 47-es és a 49-es villamosok a dél-budai végállomásaiktól a Szent Gellért térig eredeti útvonalukon, majd onnan a 19-es és a 41-es villamosok útvonalán a Batthyány téri metró és HÉV végállomásra közlekednek. A kiskörutat a Szent Gellért térről a 7-es és a 173-as, a Batthyány térről pedig az M2-es metróval érhetik el majd az utasok.
Módosított útvonalon közlekedik majd a 115-ös autóbusz is. Valamennyi metrójárat és a 4-es és a 6-os villamosok menetrend szerint közlekednek majd, de tömegközlekedési forgalmi változások a rendőrség operatív döntése alapján változhatnak.