2013. július. 14. 14:53 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 14. 14:51 Hírek

Nem volt jogosítványa a sofőrnek, aki szombat éjjel szörnyethalt az utasaival együtt

Ivott és jogosítványa sem volt annak a férfinek, aki szombat éjjel karambolozott, és két utasával együtt szörnyethalt a Zala megyei Söjtör közelében.

Nem volt jogosítványa annak a férfinak, aki két fiatal utasával együtt meghalt szombat este a Zala megyei Söjtör közelében, amikor autójukkal nagy sebességgel fának csapódtak - mondta el a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság (ZMRFK) sajtófőnöke az MTI érdeklődésére vasárnap.

Nothoff Ingrid közölte: a járművet vezető 40 éves nagykanizsai férfinak nem volt jogosítványa, és tanúk állítják, hogy a balesetet megelőzően italozott. Az ittasság fokát azonban majd szakértő bevonásával állapítják meg - tette hozzá.

Beszámolt arról is, hogy vasárnapra azonosították a baleset másik két - iratok hiányában éjszaka még nem ismert - halálos áldozatát is. Az autóvezető mellett egy 17 éves fiatalember, a hátsó ülésen annak 19 éves nővére utazott.

Anti András, a ZMRFK közlekedésrendészeti osztályának vezetője a baleset helyszínén szombat éjszaka újságíróknak elmondta: Söjtör irányából Bak felé haladt a személyautó, amikor egyelőre ismeretlen okból az útról letérve fának csapódott. Az ütközés következtében a jármű mindhárom utasa a helyszínen szörnyethalt. A baleset tiszta látási és útviszonyok között történt, az út egy hosszú, viszonylag egyenes szakasz. Az MTI más forrásból úgy értesült: a jármű a baleset pillanatában csaknem 190 kilométeres óránkénti sebességgel száguldott.

A nyomokból láthatóan a jármű megpördülhetett, majd orral csapódott egy fának. Az ütközés ereje azonban a kocsit a hátsó felével nekilökte egy nagyjából tíz méterrel távolabb álló másik fának, amelyre az autó a felismerhetetlenségig összetörve csavarodott fel.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.