Az Oltalom Karitatív Egyesület több mint harminc éve karolja fel a hátrányos helyzetű rétegeket. Többek között iskolát, hajléktalanszállót és -kórházat, valamint idősek otthonát működtetnek, ráadásul az ukrajnai háború kitörése után menekült családokat fogadtak be. Mindezt lehetetlenül kevés pénzből, állami segítség nélkül tették, és a növekvő árak, illetve az energiaválság árnyékában próbálnak túlélni.
Az 1989-ben alapított egyesület olyan társadalmi rétegekről, csoportokról vagy egyénekről gondoskodik, akik lelkileg és szociálisan elhagyatottak, kiszolgáltatottak, esetleg veszélyeztetett élethelyzetbe kerültek. Az egyesület célja, hogy a rászoruló, a társadalom perifériájára jutott embereknek anyagi, természetbeni vagy lelki támogatást nyújtsanak, és felhívják a közvélemény figyelmét a problémáikra. Az általános iskolájukban közel hetven gyerek tanul, akikhez nemrég olyan, Kárpátaljáról menekült roma kisdiákok is csatlakoztak, akiket a United Way Magyarország #EgyüttUkrajnáért programjának keretein belül segített az Oltalom Karitatív Egyesület. A cél az volt, hogy mindenkinek otthont találjanak, és ösztönözzék a halmozottan hátrányos helyzetű romákat arra, hogy boldoguljanak a program után is.
Mindez nem egyszerű feladat, és ahogy azt a projektfelelős, Gerendás Eszter elmondta, olykor nem voltak ideálisak a körülmények: előfordult, hogy egyszerre hetven menekültet igazgattak, és tíz család lakott a Dankó utcai központjuk egyik termében. Éppen ezért sürgette őket az idő, hogy minél előbb találjanak mindenkinek albérletet. „Február 24-én kitört a háború, és azon a hétvégén már voltak nálunk családok, kilencvenkilenc százalékban kárpátaljai romák” – kezdte Gerendás Eszter. Majd hozzátette, hogy főleg anyák, gyerekek és nagymamák érkeztek. A Dankó utcai központjukon túl a X. kerületi iskolájukban szintén laktak menekültek: a tornateremben tizenöten húzták meg magukat, míg éjszaka a dolgozók a könyvtárban aludtak. Az egyesület mindaddig biztosította a szállást, amíg nem jutott mindenkinek lakás, mindeközben pedig ellátta a többi gyereket, akik az iskolába járnak. Ahogy a dolgozók fogalmaztak, néha úgy érezték, maguk se tudták, mire vállalkoznak. A családokkal együtt élték meg az elmúlt nyolc hónapot, amiből rengeteget tanultak, és az se biztos, hogy mindent ugyanígy csinálnak legközelebb.
Gyorssegély vagy hosszú távú megoldás?
„Valahogy mindig olyanok kötnek ki nálunk, akiknek más általában nem akar segíteni” – folytatta a projekt koordinátora, és elmondta, hogy sokszor ütköztek akadályokba a program során. A családok szállást kaptak, napi háromszori étkezést, gyógyszert és orvosi ellátást, amennyiben szükség volt rá, de a fő cél az volt, hogy integrálják őket a társadalomba, és találjanak számukra munkát, illetve albérletet. Ezt a munkát szociális munkás és mentálhigiénés szakember segítette. „A legnehezebb feladat kigondozni volt őket, hogy ne maradjanak a tömegszálláson. Volt például egy cég, amely felajánlotta, hogy támogat két családot, de sokáig még így sem találtunk számukra lakást” – nyilatkozta Gerendás Eszter. Az utolsó család albérletkeresése fél évig tartott, mert valahogy mindig mást választottak a tulajdonosok.
Miután a menekült családok lakáshoz jutottak, még egy évig tart a támogatásuk: a Máltai Szeretetszolgálat segítségével fizetik a lakbért, hogy minimálisra csökkenjenek az anyagi kiadásaik. Ez óriási segítség lehet abban, hogy az év letelte után talpra tudjanak állni a Kárpátaljáról érkezők, az Oltalom Karitatív Egyesület munkatársai azonban felhívták a figyelmet, hogy ez nem minden esetben sikerül, és ők maguk is aggódnak, mi lesz később a pártfogoltjaikkal. „Tanulópénz nekünk is, hogyan lehet kicsit hátrébb lépni, hogy nem kell mindig mindent megoldani, hanem hagyjuk, hogy a családok próbáljanak talpra állni, hogy gondoljanak a holnapra, holnaputánra is” – világított rá a rendszer hibáira az egyesület által fenntartott Wesley János Óvoda és Általános Iskola intézményvezetője, Pizarro-Iványi Júlia. A háború elől menekülve Budapesten ezernyi lehetőség nyílik meg előttük, azonban egyáltalán nem könnyű ezekkel élni: a másokra való támaszkodásból egy önálló élethez, biztos egzisztenciához vezető út embert próbáló, és még az egyesület is bizonytalan, hogy lehet a segítség, valamint a függetlenség közti egyensúlyt megtalálni.
Miért jár az ukrán gyerekeknek több figyelem?
A kárpátaljai romáknak pár hónap alatt találtak otthont, néhányan munkába is álltak – van, aki náluk dolgozik –, és nem kevés löketet kaptak az újrakezdéshez. De nekik miért járt minden egyszerre és ilyen gyorsan? – tették fel a kérdést az Oltalom Karitatív Egyesület általános iskolájának diákjai. A gyerekek végignézték, hogy megérkeztek a kortársaik, többekkel osztálytársak lettek, és míg ők a szüleikkel hosszú idő óta várnak hasonló lehetőségekre, addig azt az ukrán gyerekek szinte azonnal megkapták. Mindez pedig sok konfliktust szül a roma fiatalok között. „Van, akinél egy éve küzdünk azzal, hogy hogyan tudunk neki lakást szerezni, vagy hogyan tudunk egy családnak pénzt gyűjteni, hogy kifizessék a tartozásaikat vagy ne árverezzék el az otthonukat. Nem az a rossz, hogy az ukrán gyerekek megkaptak mindent – ez lenne a normális –, csak borzasztó nehéz mit mondani azoknak a családoknak, akik nem, pedig régóta kapcsolatban vagyunk velük, és ugyanazzal küszködnek” – fejtette ki az intézményvezető.
A feszültség a tanórán is érzékelhető, hiszen sok ukrán roma több figyelemre és korrepetálásra szorul rá, hogy egyáltalán legyen esélye felzárkózni a többiekhez. „Egyesek gond nélkül vették az akadályokat, és beilleszkedtek, másoknál meg azon gondolkodunk, hogy lehet megoldást találni arra, hogy folyamatos atrocitásnak vannak kitéve” – írta le a helyzetet Pizarro-Iványi Júlia.
Sok diák féltékeny az ukrán gyerekekre, miért velük foglalkoznak a pedagógusok, éppen ezért az egyesület olyan szakemberek munkájára számít, akik abban tudnak segíteni, hogyan tudnak a kicsik egy csapatban, közösen dolgozni, tanulni. Az összetartás lenne a lényeg a folyamatos konfliktusok helyett.
Túlélés napról napra
Az Oltalom Karitatív Egyesület a United Way támogatása előtt az amúgy is szűkös anyagi kereteiből oldotta meg a plusz hetven ember folyamatos ellátását, miközben az intézményeiket ugyanúgy működtették. Gerendás Eszter hangsúlyozta, hogy a projekt kezdetén rengeteg adomány érkezett hozzájuk, de most már leginkább csak ruhát szoktak kapni, tartós élelmiszert szinte hónapok óta nem. Ennek lehet oka, többek között, az alapvető, ársapkás élelmiszerek mennyiségi korlátozása is. Az adományok mennyisége azonban csak egy szelete az anyagi gondjaiknak, és a dolgozók még nem egészen látják, hogy fogják átvészelni a telet a növekvő energiaárak mellett. Az intézményvezető egész egyszerűen úgy reagált a témára, hogy nem foglalkoznak vele, mert nem tudnak mást tenni: „A mára koncentrálunk, hiszen ha végigveszem a költségeket, az iskola valószínűleg nem fogja tudni fizetni a számlákat. Régi épületről van szó, az ablakokon süvít be a szél, így az adott napnak élve próbálunk túlélni.” Mindezt Gerendás Eszter annyival egészítette ki, hogy az a fontos, hogy mindenki elég élelmiszerhez jusson, és ahogy korábban, úgy most is előfordulhat, hogy a tanárok, szociális dolgozók késve vagy kevesebb fizetést kapnak. Ezt vállalták. Éppen ezért a lakossági adományok mellett szükség lenne hosszabb távú, elsősorban anyagi segítségre, mivel a menekültek integrációja hosszú és erőforrásigényes folyamat, és az egyébként is nehéz helyzetben lévő szervezetre ró további terheket.
Nyitókép: Fülöp Máté
A tartalom a United Way Magyarország támogatásával, a HVG BrandLab produkciójában készült. A cikk létrehozásában a HVG hetilap és a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.