Kezdetben csak egy üvegdarab volt, később már kézben tartható hasznos, de drága eszköz lett, évszázadok múlva pedig tömegtermék, melyet a legkülönbözőbb formákban gyártanak és értékesítenek, tökéletes megoldást biztosítva ahhoz, hogy tisztán lássuk a világot. Utánanéztünk a szemüvegek történelmének.
Szerzetesek és egylencsés modellek
Az emberek már i.e. 1000-ben is használtak úgynevezett olvasóköveket – ezek olyan megferdített üvegdarabok voltak, melyek felnagyították a betűket, így könnyebb volt velük olvasni. Szemüvegeink távoli rokonainak még nem sok köze volt a mai modellekhez.
Az első, valóban szemüvegekre hasonlító eszközöket először a 13. században viseltek észak-olaszországi szerzetesek. Velencei üvegfújók által készített üvegdarabokat illesztettek keretekbe, melyek fából, bőrből, alkalmanként állatszarvból voltak – ez utóbbival az egyházi hierarchia magasabb fokán álló szerzetesek élhettek. Ezeket a szigorúan egylencsés modelleket még csak kézben lehetett tartani.
Ki tudja, ki volt az igazi feltaláló...
A technológia fejlődésével aztán a látóeszközök is fejlődtek, és megjelentek a két lencséből álló szemüvegek ősei is. Ezeket egyesek szerint az első szemüvegeket viselő szerzetesek, mások szerint pisai, megint mások szerint pedig velencei mesteremberek készítették el 1285-1289 körül. Sokan a szemüveg feltalálóját Salvino D’Armaténak tartják, aki 1284-ben debütált első modelljével, mely két nagyító üvegdarabból áll, amiket csontra, fémre vagy bőrre erősítettek. Az eszköz nem volt kimondottan praktikus, hiszen egyedül az orrunk tartotta.
Megkérdőjelezi D’Armate elsőségét egy írásos adat: Giordano da Pisa egy 1306. február 23-án írt prédikációjában ugyanis így örvendezik a szemüvegekről: "Még nincs pontosan 20 éve, hogy kialakult a szemüvegkészítés művészete, mely a jó látást szolgálja. Olyan kevés idő, mióta ezt az új, eddig nem létező művészetet feltalálták. Láttam az embert, aki először készítette el, és először viselte, és még beszéltem is vele."
Már ekkor üzlet!
Ebben az időszakban a szemüvegek készítésével az előbb idézett Giordano egy barátja, Alessandro della Spina is foglalkozott. Egy korabeli dokumentum szerint “a szemüvegeket először valaki más készítette, aki nem akarta megosztani azokat más emberekkel. Így Spina gyártott szemüvegeket, melyeket vidáman és tele szívvel osztott meg mindenkivel”. A jelek szerint azért nem csak jószívűségből osztogatta a látóeszközöket: 1301-ben Velencében ugyanis már szigorúan szabályozták a látóeszközök árusítását.
Az üvegfújó mesterek ekkor már különböző vastagságú lencséket készítettek, melyek különböző módokon segítették a látást. A szemüvegek egyre népszerűbbé váltak, az olasz kereskedők pedig elterjesztették őket egész Európában, ahol az áruk miatt nem csak a tudás, de a jómód szimbólumai is lettek. A szemüvegek a kereskedőkön keresztül még Kínába is eljutottak – ezt helyi dokumentumok bizonyítják a 15. századból.
A 17. században már a homorú és konvex lencsék is ismertek voltak, előbbiek a közellátókat, utóbbiak a távollátókat segítették.
Fülre fel!
A szemüveg történelmének következő fontos állomása a keret fejlődésével kapcsolatos. Egy új, forradalmi rögzítési módszer köthető Girolamo Savonarola nevéhez, aki egy gumit erősített a szemüvegre, mely a fejre tapadva tartotta meg azt. Az 1600-as években spanyol mesteremberek a keretekre szintén gumi- vagy selyemszálakat erősítettek, a végükön egy-egy hurokkal, majd azokkal rögzítették a látóeszközt az alanyok füléhez. A modelleket a spanyol és olasz telepesek Kínába is eljuttatták, ahol a hurkok helyett apró fémnehezékeket kötöttek a madzagokhoz, így rögzítve az eszközt. 1727-ben aztán Edward Scarlett optikus már merev, a halántékhoz szorosan illeszkedő szárakat fejlesztett ki, melynek vége a fülekig ért. Vagyis végérvényesen megszületett a mai szemüveg formája.
A korszak leghíresebb modellje a Martin’s Margins, ami Benjamin Martin nevéhez köthető, és máig megállná helyét a divatvilágban. A ma már vagyonokért elkelő gyűjtői darabok fontos szimbólumai a szemüveg fejlődésének: lencséi már vékonyak, a keret összehajtható és még némi dizájn is érzékelhető a kivitelezésben.
Új modellek
Miután könnyen és stabilan viselhetővé vált és lencséi is vékonyabbak voltak, a látóeszköz fejlődése hamar felgyorsult. 1784-ben Benjamin Franklin fejlesztette ki a bifokális lencséket, melyek lehetővé tették, hogy egyszerre lehessen velük távolra és közelre is látni, így segítve máig azokat, akik közel- és távollátók is, és nem szeretnének két szemüveget váltogatni. Az első modell meglehetősen egyszerű volt: Franklin kettévágott két fajta lencsét, összeillesztette a különböző darabokat és belehelyezte őket egy keretbe.
Ebben a korszakban alakultak ki az úgynevezett “olló látszerek” is, melyek könnyedén összehajtogathatók voltak, így akár egy zsebben is elfértek, ha már nem volt rájuk szükség – a korszak férfija ugyanis sokszor nem szeretett egész nap szemüveget viselni.
1825-ben Sir George Airy pedig kifejlesztette az első cilinderes modelleket, így orvosolva a szemtengelyferdülést.
A szemüveg tömegtermékké válik
Bár a szemüvegek és lencsék fejlődtek, a 19. század elején továbbra is minden modellt kézzel készítettek, így a gyártásuk költsége miatt nem voltak mindenki számára elérhetőek. Később az ipari forradalom a látóeszközök gyártását is érintette: a gépiesítés megjelenésével elkezdődött a keretek és lencsék tömegtermelése, melynek hála áruk is barátságosabb lett. A szemüveg ezzel eljutott a közemberekhez is: immár hétköznapi dolgozó férfiak és nők is viselhették azt, ha szükségük volt rá.
Csak stílusosan!
Míg az 1800-as években leginkább azon volt a hangsúly, hogy a szemüvegek anyagilag elérhetőbbekké váljanak, az 1900-as években már előtérbe került a dizájn kérdése is. Egyre több fajta keret jelent meg különböző színekben és persze más és más formákban, hogy mindenki megtalálhassa az arcformájához legjobban illőt – már ha volt rá pénze, hiszen a stílusosabb darabok továbbra is a gazdagabb réteg kiváltságai közé tartoztak.
A korszak egyik ismert modellje volt a csíptetős szemüveg, melyet maga Theodore Roosevelt, amerikai elnök is viselt: ezeknél a szemüvegeknél nem a fülön nyugvó szár tartotta az eszközt az arcon, hanem egy orrcsiptető. Miután leginkább az idősek körében terjedt el, az új generáció nem szívesen viselte, így hamar kiment a divatból.
A szemüvegek stílusa később leginkább egy új anyag, a műanyag miatt változott meg, mely a fával, a fémmel és szarvval ellentétben könnyen alakítható. Ettől kezdve a határok ledőltek, jöhetett bármilyen forma.
A lencsék fejlődése
1867 fordulópont volt a szemüvegek történetében is. A mikroszkópokat gyártó és árusító Carl Zeiss ekkor kezdett el közösen dolgozni Ernst Abbe-vel, aki leginkább a különböző mérési eszközök fejlesztésére fókuszált, melyekkel hatékonyabban meg lehetett határozni a lencsék optikai tulajdonságait. Ők voltak az elsők, akik a matematikát hívták segítségül a lencsék gyártása során. Abbe neve nem mellesleg fennmaradt a szakmában – az Abbe-szám az optikai anyagok egyik fontos jellemző adata, pontosabban a fénybontó képességük mennyiségi mutatója.
Zeiss élete utolsó éveiben már foglalkozott a szemüveglencsék fejlesztésével is, ám 1912-ben Moritz von Rohr volt az, akinek köszönhetően komoly technikai fejlődés volt megfigyelhető. Ekkor kerültek a piacra a ZEISS által gyártott Punktal szemüveglencsék, melyeknél csökkentették a homályosság érzését a lencse széleinél. Ezek a lencsék máig a ZEISS kínálatának fontos termékei.
A cég a későbbi években is fontos újdonságokat vezetett be. 1926-ban létrehozták a mai kontaktlencsék elődjeit, 1935-ben Alexander Smakula egy új technológiával csökkentette a lencsék visszatükröződését, melyet egy 1959-ben debütáló modellel aztán teljesen megszüntettek. 1979-ben kezdték el árusítani az akkoriban varázslatosnak tartott, 3.8-as nagyításra is képes új darabokat. 1983-ban bemutatták a Gradal HS progresszív lencséket, mely ugyanolyan optikai körülményeket biztosított mindkét szemnek, minden irányba – a technológiát napjainkban már minden szemüvegnél használják. 2000-ben a ZEISS bemutatta az első egyedi progresszív lencséit, amik a viselőjük saját vizuális paramétereivel készültek el.
Természetesen más cégek is sokat tettek a szemüveglencsék technológiai megújításáért.
1960-ban a Corning Glass Worksnél létrehozták az első fotokromatikus lencséket, melyek fény hatására elsötétültek. Technológiájukat később már tömeggyártásban használták.
1980-tól kezdve már nemcsak a keret, de a lencse is műanyagból készült. Addig, bár az üveglencsék tiszták voltak és nehezebben karcolódtak, egy-egy vastagabb keretnél már komoly súllyal bírtak, ami nem kimondottan volt kényelmes a viselők számára. A műanyag lencsék viszont könnyebbek és vékonyabbak. Az idő múlásával aztán egyre több plusz réteg jelent meg rajtuk, melyek csökkentik a csillogást, a fényvisszaverődést, szűrik az UV-fényt vagy védik a szemet a monitorok káros hatásától.
A szemüvegek lencséinél máig újabb és újabb fejlesztések jelennek meg, hogy azok egyrészt minél jobban segítsék a látást, kíméljék a szemet és ne zavarják viselőjüket. Az egyik legújabb fejlesztés pedig a napszemüvegekhez kapcsolódik…
Még egy forduló, még egy mérföldkő
A szemüvegesek számára sokáig volt probléma az, hogy váltogatni kellett a napszemüveget és a szemüveget, a fényre sötétedő modelleket pedig nem mindenki kedveli. Egy új – mellesleg ismét a ZEISS-hez tartozó – technológiának köszönhetően a színtelen lencsék napszemüvegszintű UV-védelmet biztosítanak 400 nm-ig. Ezekkel a lencsékkel most már egész évben, folyamatosan védhetjük szemünket az UV sugárzástól.
Persze a lencsék és szemüvegek fejlődése azóta sem állt meg. Erre jó bizonyítékok lehetnek a ZEISS progresszív lencsék, melyek egyszerű filozófiát követnek, miszerint minél precízebben illeszkedik a viselője igényeihez egy lencse, annál jobb és természetesebb lesz a látása. A ZEISS progresszív lencsék esetében, ha igényekről beszélünk, nem csupán a lencsék erősségéről van szó. A ZEISS-nél 165 évnyi tapasztalatot felhasználva, kiemelkedően precíz készülékekkel végzik el a szemvizsgálatot és a szemüveg illesztését is. De akár mérés nélkül is el tudják készíteni az okulárét, hála óriási, viselési adatokat tartalmazó adatbázisuknak.
A ZEISS hét technológiájával és négy minőségi kategóriájával szemüvegünk jellemzőit úgy tudjuk összeválogatni, mint egy autó extra felszereltségeit, a lencsét és keretet nemcsak látásunkra és arcformánkra, de a mindennapi tevékenységünkre is optimalizálják, így egy valóban hozzánk illő, egyedi darabot készülhet a számunkra.
A ZEISS prémiumkategóriás lencséi mellé ZEISS VR ONE Plusz szemüveg is jár, melynek érdekessége, hogy éles képet biztosít a teljes látómezőben, minden arcformához igazodik és használata közben a szemüveget nem szükséges levenni.
Az oldalon elhelyezett tartalom a ZEISS megbízásából, a HVG BrandLab közreműködésével jött létre. A tartalom előállításában a hvg.hu és a HVG hetilap szerkesztősége nem vett részt.