BrandContent T-Systems 2016. november. 14. 07:00

Hatékonyabb munkatársakat szeretne? Adjon nekik céges mobilt!

Az okostelefon-használat növeli a munkavállaló teljesítményét és munkája hatékonyságát, ösztönzőleg hat és segít megteremteni az ideális munka-magánélet egyensúlyt is. Egyebek mellett ez derült ki abból az amerikai kutatásból, melynek apropóján szakértő segítségével térképeztük fel a hazai üzleti trendeket is.

A Samsung és a Frost&Sullivan félezer menedzser, illetve cégvezető megkérdezésével készített felmérést nyár elején, melynek eredményeit nemrég publikálták. Kutatásuk alapjául az szolgált, hogy az elmúlt öt évben csaknem megduplázódott az üzleti célú mobilalkalmazások használatának intenzitása. Míg 2011-ben az amerikai munkavállalók csupán 27 százaléka használt kifejezetten munka céljából különböző applikációkat, ma már ez az arány 51 százalék körül mozog – s ebbe nem tartoznak bele az olyan privát alkalmazások, melyeket üzleti célból is elő-elővesznek az alkalmazottak.

Időt nyernek a mobilhasználattal

Az egyedi üzleti alkalmazások használata leginkább a pénzügyi, az egészségügyi és a szállítmányozási szektor dolgozóira jellemző. A megkérdezettek 77 százaléka arról számolt be, hogy cégük teljes mértékben támogatja az okostelefonok üzleti és termelési célú használatát, s ez az arány a következő két évben várhatóan további 17 százalékkal emelkedik majd.

Nem véletlen a pozitív hozzáállás a cégek részéről, bebizonyosodott ugyanis, hogy az okostelefonok használata jelentősen növeli a hasznos munkaidőt. A kutatás eredményei szerint az államigazgatásban dolgozók 52 percet, az egészségügyben 56 percet, a pénzügyi szektorban 58 percet, a kereskedelemben, a szállítmányozásban és logisztikában dolgozók 61 percet nyernek naponta az okostelefonok használatával, ez pedig cégüknek pénzt jelent.

A kutatás készítői a különböző alkalmazotti és vezetői szinteken dolgozók produktivitását figyelembe véve kiszámolták, hogy egy alkalmazott esetében 5,2 nap, egy menedzser esetében 2,6 nap, egy cégvezető esetében 1,39 nap alatt megtérül az általa használt mobilszolgáltatások éves díja, átlagosan. Az egyes üzleti szektorok persze jelentős eltéréseket mutathatnak úgy a megtérülési időt, mint az okostelefon-használat munkahatékonyságot növelő tulajdonságát illetően is. Az amerikai tanulmány szerint az államigazgatásban 28, az egészségügyben 34, a pénzügyi szektorban 32, a kereskedelemben 36, a szállítmányozásban pedig 38 százalékkal növelik a munkavégzés hatékonyságát a smartphone-ok.

Elmosódó céges-privát határok

Számtalan előnye mellett az okostelefon-használat persze bizonyos értelemben terhet is ró a munkavállalókra. A kutatásban résztvevők 56%-a arról számolt be, hogy cégük gyorsabb reakcióidőt vár tőlük az üzleti kommunikációban; 49%-uknak a telephelyen kívüli munkavégzésről szóló beszámolókkal kell jobban iparkodnia; 44%-kal szemben pedig elvárás, hogy a szabadidejében is elérhető maradjon. A céges és privát telefonhasználat határai egyre inkább elmosódni látszanak, és ez nem csak az Egyesült Államokra igaz.

Kovács Dániel, a T-Systems Magyarország termék- és megoldásmenedzsment kompetenciaközpontjának vezetője úgy tapasztalja, az emberek szívesen használják munkahelyükön is az otthon már jól bevált eszközöket, így azok hatást gyakorolnak az üzleti környezetre is. A folyamat visszafelé is működik, sőt egy idő után az előbbiek szerint önmagára is visszahat. A magasabb kategóriájú céges készülékek magáncélú használata ugyanis tanulásra, a készülékben rejlő lehetőségek mind tökéletesebb kihasználására ösztönzi a munkavállalót, ezen ismeretek pedig végső soron a cégnek is hasznára lehetnek.

Minden egyben

A sokrétű használat egyre komplexebb, összehangolt rendszert kíván meg. A mobilgyártók és -szolgáltatók legfőbb törekvése napjainkban az úgynevezett konvergens kommunikációs megoldások kialakítása, vagyis minden funkció egy eszközbe költöztetése.

Az elérhető kommunikációs platformok között a mobiltelefon olyan kitüntetett pozícióba került az elmúlt években, amely gyakorlatilag nélkülözhetetlenné teszi. Olyan univerzális eszközzé válik, ami hihetetlen módon megkönnyíti a felhasználók életét – mondja a szakember. A konvergens kommunikációs megoldások a felhasználók számára lehetővé teszik, hogy nagy szabadsággal választhassák meg hol, mit és milyen formában szeretnének megosztani a környezetükkel; az adatok gyors és pontos továbbítása pedig talán még sosem volt ennyire fontos a történelem során – s ez az üzleti életre különösen igaz. Minél hatékonyabban bánik valaki az információkkal, annál nagyobb valószínűséggel hoz jó döntéseket munkája során, ez pedig végső soron jelentős előnyhöz juttatja cégét a versenytársakkal szemben.

Egyedi problémák, egyedi appok

Minden üzleti szektornak megvannak a saját problémái, amihez egyedi eszközre van szükség. Az amerikai kutatás szerint a szállítmányozással foglalkozó cégek munkavállalóinak 29 százaléka használ valamilyen speciális üzleti alkalmazást munkája során. A kereskedelemben 24, az államigazgatásban mindössze 20 százalék ez az arány. A válaszadók egyébként arról is beszámoltak, hogy 40 százalékban cégen belüli, 36 százalékban külső fejlesztéssel készült alkalmazást használnak, mindössze 29 százalék a készen vásárolt vállalati applikáció. Az egyedi üzleti igények itthon is jelentkeznek. Kovács Dániel példaként említ egy tanácsadó céget, mely azzal küzdött, hogy a szenior tanácsadóik különböző országokban futó projektekben dolgoznak párhuzamosan. A határokon átívelő, együttműködésen alapuló munkájukhoz nélkülözhetetlen az okostelefon, mely csak úgy működhet tökéletesen, ha ahhoz megfelelő, a szabadságot biztosító szolgáltatói háttér is társul.

Az egyik hazai biztosítótársaságnál más jellegű problémákra kellett megoldást találni. Külső vállalkozóként működő tanácsadóik számára olyan egységes kommunikációs környezetet kellett kialakítani, amely lehetővé teszi a központi call centerrel való szorosabb együttműködést, az új termékekkel kapcsolatos oktatást és a szolgáltatások prezentálását az ügyfeleknél. A munka jellegéből adódóan a tanácsadók sokat mozognak, ám folyamatosan látniuk kell a központi ügyfél-nyilvántartó rendszereket is. Feladataik elvégzése során laptopot, tabletet és okostelefont használnak, ami esetükben hot spotként is funkcionál.

Egy, hazánkban is működő multinacionális cég menedzserei számára az okozott problémát, hogy rendszeres megbeszéléseik szervezése egyre bonyolultabb volt, mert a kollégák fizikai helyzetéhez kellett az időpontokat igazítani, ezért a döntések akár heteket is csúszhattak. Az „always on” működéssel ezek a problémák megszűntek, az úton lévő kollégák ma már gyakorlatilag bárhonnan be tudnak kapcsolódni akár videón is – az okoseszközük kameráját használva – egy-egy megbeszélésbe.

Szabadság és biztonság

– A döntéshozók folyamatos elérhetősége felgyorsítja a cég működését, mert a jóváhagyásokat az okoseszközökön töredék időben is vissza tudják igazolni – mutat be egy újabb példát Kovács Dániel. Hozzáteszi: – Nagyon fontos ezeknél az alkalmazásoknál, hogy a vállalat belső rendszereit biztonságosan érjék el, és az eszközön tárolt adatok is védve legyenek.

Ez egyébként a nyári kutatásában résztvevők számára is kiemelt jelentőségű kérdésnek bizonyult. Kiderült, a válaszadók 52 százaléka az adatbiztonság, 44-a a vírusok, 41-a a személyes adataikkal való esetleges visszaélések miatt aggódik legjobban, amikor céges mobilt vagy üzleti célra privát készüléket használ.

– Egyre jellemzőbb, hogy amikor egy vállalatnál megvalósul egy integrált vállalati rendszer kialakítása, már gondot fordítanak arra is, hogy ezeknek legyen mobiltelefonos kivezetése, azaz praktikusan mobilról is elérhetőek legyenek a legfontosabb funkciók  – fogalmaz a szakember. – Nyilván ezen alkalmazások használata során a biztonság nagyon fontos dimenziót jelent.

Ma beruházás, holnap lépéselőny

A központ vezetője szerint összességében elmondható, hogy a digitalizáció olyan trend, mely alapjaiban változtatja meg a korábbi kommunikációs formákról alkotott képünket. Úgy véli, aki lemarad a fejlesztésekben, óhatatlanul „kiskálázza” magát a versenyből.

– A konvergencia a technológiák, a platformok, az alkalmazások és az üzleti folyamatok szintjén is érezteti hatását. Természetes igény a kommunikációs környezet harmonizációja és jobb kihasználása, hiszen ilyen módon fejlődhet a kollégák közötti együttműködés, javulhat a termelékenység, ez gyorsabb piacra jutást eredményezhet, s nem utolsó sorban a munkavállalói elégedettség is növekedhet. Ott, ahol felismerik, hogy egy vállalat számára a munkavállaló az egyik legnagyobb érték, ezt a kérdéskört különös fókusszal érdemes kezelni.



A T-Systems Magyarország nagyvállalati ügyfeleinek igényeire alapozva hozta létre a First Class integrált csomagot, amely a cég infokommunikációs és a Magyar Telekom mobil telekommunikációs szolgáltatásait egyesíti. A First Class csomagnak - prémium jellegéből adódóan – elsődleges célcsoportja a nagyvállalatok vezetői, döntéshozói, hiszen olyan egyedi szolgáltatásokat tartalmaz, amely az ő munkájukat teheti rugalmasabbá, hatékonyabbá.