A Magyar Suzuki megbízásából készült közvélemény-kutatás szerint a magyar sofőrök 59,2 %-a azt gondolja, hogy megfelelően reagál, 80 %-a pedig tudja, mit kell csinálnia, mikor el kéne engednie egy mentőst, tűzoltót vagy egy rendőrautót. Ugyanakkor a segítségnyújtók tapasztalata szerint a valóságban tíz autósból csak három viselkedik ilyenkor az elvárható módon. Mindezen pedig súlyos percek, és akár emberéletek múlhatnak.

Az Együtt az utakon – Adj utat, ments életet! elnevezésű kampány éppen arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy mennyit számít a reakcióidő, és az, ha vezetés közben valami elvonja a figyelmünket. „Képzeljük el, hogy a mentőknek át kell menniük a fél városon, és ha mindegyik lámpánál csak 30 másodpercet veszítenek, akkor öt perccel később érnek be a kórházba” – mondta Rusznák András, aki közlekedésbiztonsági és igazságügyi szakértőként segít az embereknek megtalálni a helyes megoldást a hétköznapi helyzetekben.

Rusznák mellett Zerkovitz Dávid közlekedéspszichológus, valamint Csörgő László vezetéstechnikai oktató, a Driving Camp vezető trénere vett részt az akcióban, és a tavalyi szabálykövetéssel foglalkozó, kifejezetten sikeres kampány után idén leszűkítették a témát. A megkülönböztető jelzést használó járművekre koncentráltak, hogy az emberek lássák, mennyire fontos, hogy figyeljünk egymásra, és fennakadás nélkül engedjük el az elsőbbséggel rendelkező autókat. Mindez a közös érdekünk, a közös ügyünk.

A megkérdezett autósok nagyobb része (79,8 %) bevallása szerint nem stresszel, mert pontosan tudja, mit kell ilyenkor tenni. Minden ötödik autós azonban az éppen vonuló jármű vezetőjére hagyja a helyzet biztonságos megoldását, a maradék 10 % pedig egyenesen félelmet érez és pánikba esik, ha meghallja a szirénát. A kutatás eredményének viszont ellentmond, hogy a segítségnyújtók sokszor egyáltalán nem azt érzékelik, hogy a sofőrök valóban határozottak, ugyanakkor együttműködőek tudnának maradni a stresszhelyzetben.

„Amikor vezetünk, mindig legyünk tisztában az aktuális forgalmi szituációval: pár másodpercenként ellenőrizzük a tükröt, nézzük, hogy tőlünk távolabbra pirosra vált-e a lámpa, legyünk tisztában a sávok telítettségével. Amikor egy megkülönböztető jelzést használó jármű érkezik, akkor legyen tervünk, hogyan fogjuk elengedni” – foglalta össze a legfontosabbakat Rusznák András, és kiemelte, hogy a felkészülés, a tudatosság, illetve az előrelátás az elsődleges ilyen helyzetekben. A tervezés persze a legnehezebb, hiszen nem egyszerű előre rákészülni egy éles szituációra. A szakértő hangsúlyozta, ez csak akkor megy, ha tudatában vagyunk annak, hogy mit kell megtennünk és mi az, amit megtehetünk a KRESZ szerint. Minden helyzetben elsőbbséget kell biztosítanunk a szirénázó járműveknek, és ha nincs más lehetőségünk, átcsoroghatunk a piroson, ráállhatunk a busz- vagy kerékpársávra is. Ezért senki nem fog minket megbüntetni. A legeslegrosszabb az, ha semmit sem csinálunk, és az sem szerencsés, ha nem követjük a többi autós haladását, mozgását.

„A körültekintésre próbáljuk felkészíteni az embereket a megkülönböztetést használó autókkal kapcsolatban, hogy amikor meghallja valaki a szirénát, a tanácstalanságon minél hamarabb túllépjen. Körül kell nézni, figyelni kell, és úgy kell reagálni, ahogy a körülöttünk lévő autósok” – mondta Csörgő László vezetéstechnikai tréner. Hozzátette, van, aki, ha meghallja a szirénát, azonnal lefagy és megáll, pedig lehet, hogy csak a felette lévő felüljárón halad át a mentő. Haladni kell, és koncentrálni annak érdekében, hogy a lehető legtöbb információt tudjunk befogadni és feldolgozni az adott forgalmi szituációról a lehető legkevesebb idő alatt.

„A pánik automatikusan megjelenő személyiségjegy stresszhelyzetben, több fokozata és fajtája van.” – mondta Zerkovitz Dávid közlekedéspszichológus. „Megnyilvánulhat például emelkedett pulzusszámban, vagy többek között leblokkolásban, de akár ellenkezőleg, kapkodás jellegű reakcióban is. Felfokozott szituáció hatására az emléknyom módosul, utóbb hajlamosak vagyunk kicsinyíteni a helyzet súlyát, szépíteni a saját reakciónkat. Éppen ezért, ha az önbevallás 10%, akkor valójában legalább 20%, de inkább 30% lehet azok aránya, akik pánikolnak egy váratlan, kritikus forgalmi szituációban.”

És hogy mi kell ahhoz, hogy összpontosítani tudjunk vezetés közben? Az, hogy mással ne foglalkozzunk. Csörgő László a multitasking veszélyeire hívta fel a figyelmet, és hangsúlyozta, hogy nem a volán mögött kell behozni a reggel elvesztegetett időt. Nem ott kell megenni a szendvicsünket, hiszen az utakon a másodpercek is számítanak. A Magyar Suzuki felmérésében erről is kérdezte a sofőröket, és kiderült, mennyi minden másra figyelnek még menet közben: zenét vagy podcastet hallgatnak (30,3 %), az utasukkal beszélgetnek (24,2 %), az útvonaltervezőt nézik (19,1 %), a gyerekekre figyelnek a hátsó ülésen (6,1 %), telefonálnak (4,6 %), esetleg esznek, isznak (2,5 %). Mindössze a megkérdezettek 13,2 % nyilatkozott úgy, hogy csak az útra fókuszál.

A fenti számokból is látszik, hogy a megkérdezettek többsége nincsen tisztában saját korlátaival, azzal, hogy milyen mértékben nő meg a reakcióidőnk, ha valami mással is foglalkozunk vezetés közben. „Túl nagy a magabiztosság, pedig a figyelemmegosztás, a fáradtság pontosan ugyanúgy hat mindenkire: a biológia és az egészségügyi működés mindannyiunknál ugyanaz, nincs kivétel, vagy olyan szupererő, amivel van, aki rendelkezik, van, aki pedig nem. Ahhoz pedig, hogy egy kritikus helyzetet meg tudjunk oldani, jelenléti koncentráció és pszichológiai tartalék szükséges. Ezeket a kapacitásokat köti le a telefon, a rádió, vagy egy podcast” – teszi hozzá Zerkovitz Dávid közlekedéspszichológus.