Szeretnél valami másba fogni, de nem tudod megtenni azt a bizonyos nagy lépést? Ennek az a kulcsa, hogy elhagyd végre a komfortzónádat. Segítünk néhány szemponttal, hogy dönteni tudj.
"Ha különböző lehetőségeink vannak, azt kell választanunk, amelyik nehezebbnek tűnik, és ez a döntés valószínűleg helyes lesz." Ezt olyan ember mondta, aki hozott már komoly döntéseket: Merissa Mayer, a Yahoo elnök-vezérigazgatója. A mondás lényege, hogy ki kell kászálódnunk a langyos vízből, ahol eddig olyan kényelmesen elvoltunk, vagyis ott kell hagyni a komfortzónát, hogy szembesülhessünk a kihívásokkal.
Négy dolgot érdemes alaposan végiggondolni.
1. Azért vagy-e még mindig a mostani munkahelyeden, mert ez az egyszerűbb megoldás?
Számos tényező van, amelyek kényszeríthetnek arra, hogy minél hamarabb elmenekülj az aktuális munkahelyedről: kibírhatatlan a főnök, utálod, amit csinálsz, sanyarúak a körülmények, nem becsülnek meg sem anyagilag, sem erkölcsileg, mindez valószínűleg nem is fog változni és így tovább.
Egészen más azonban a helyzet, ha nincsen semmilyen kirívóan negatív tényező. Végzed a dolgodat, megélsz a fizetésedből, időnként bért emelnek, jutalmaznak és néha elő is léptetnek, ha pedig túl nagy a zaj az irodában, felrakod a fülest. De nézz magadba: valóban erre vágytál pályakezdőként? Tudsz fejlődni? Izgalmasnak találod a feladataidat? Soha nem fog el az a különös érzés, hogy beprogramozott robot vagy egy lelketlenül zakatoló gyárban, amelyet bármikor egy hasonló gépezetre lehet cserélni?
Ha a fenti kérdésekre nemleges a válasz, még mindig ne add be a felmondásodat, hanem beszélgess el a témáról olyan emberekkel, akiknek adsz a véleményére. Az ő szempontjaikkal is felvértezve magadat írj egy mellette/ellene listát egy függőlegesen kettéosztott papírlapon, hogy tárgyilagosan mérlegelni tudd: menj-e vagy maradj. Két oszlop lesz majd előtted érvekből. Amelyik oldal fajsúlyosabbnak tűnik, azt válaszd. De azért még olvass tovább.
2. Tisztázd magaddal, mit szeretnél igazán
Ha nagyjából elégedett vagy a mostani munkáddal, az voltaképpen nem rossz dolog, de sokan többre vágynak. Gondold át, mik a legfontosabb célok és értékek számodra, majd vizsgáld meg, a jelenlegi helyeden rövid, illetve hosszú távon teljesülhetnek-e a vágyaid, és ennek mi lenne az ára. Ilyen kérdéseket tegyél fel magadnak:
Ha jobb munka-magánélet egyensúlyra törekszem, azt hogyan érhetem el és mennyibe kerülne? Ha soha nem kell túlóráznom, többet nyaralhatok, és időnként otthonról dolgozhatnék, a fizetésem hány százalékát lennék hajlandó mindezért feláldozni?
Vagy:
Mi a fontosabb számomra, a lassú, de kiszámítható előrejutás egy multinál, vagy izgalmas kihívásokkal és gyors előrelépéssel járó munka egy startupnál, ami azonban lehet, hogy négy év múlva lehúzza a redőnyt? (Ez hasonló dilemma, mint amikor befektetési formát választ az ember: a közepes kockázatú részvénycsomag alacsonyabb, de stabil hozamot biztosít, a magas kockázatú pakettel viszont sokat lehet nyerni, ám a bukás veszélye is nagy. Az átlagemberek közepes kockázatot szeretnek vállalni.)
3. Nyomozd ki, megéri-e váltani
A menjek vagy maradjak dilemmája akkor válik igazán égető problémává, ha úgy tűnik, meg is van az a munkahely és munkakör, ahol folytatni szeretnéd a pályafutásodat. Ilyenkor ne hezitálj! Nem, ne ugorj azonnal a sötétbe, hanem végezz széles körű kutatásokat, valóban jól gondolod-e, hogy megtaláltad a neked való álommunkát. Ha egy jó nevű programozót felhívnak a Google pesti leányától, hogy szívesen meginnának vele egy kávét, nyilván fölösleges ráguglizni a cégre, hogy megérnek-e egy találkozót. A legtöbb esetben azonban, hiába olyan jók az első benyomások, alaposan utána kell nézni, tényleg prosperál-e a vállalkozás, milyen a céges kultúra, kik a vezetők és milyen interjúkat adnak a sajtóban, miről tartanak előadásokat a konferenciákon és webinarokon, a cég milyen vonzó tartalmakat tölt föl magáról a YouTube-ra, a közösségi oldalakra. Nagy szerencse kell hozzá, de ez a legjobb referencia: ha az ismerősök ismerőse az adott cégnél dolgozik vagy dolgozott, első kézből szerezhetsz ismereteket. Amennyiben az összegyűjtött rengeteg információ ugyanabba a pozitív irányba mutat, könnyű lesz döntened.
4. Gondolj bele, mivel jár, ha a komfortzónádban maradsz
Sok HR-es görbe szemmel néz arra, aki túl gyakran vált munkahelyet – bár olyan is akad, aki szerint ez nem probléma –, de az is gyanús lehet, ha valaki hosszú időt tölt el ugyanazon a munkahelyen, ráadásul ezalatt nem is jut túl magasra. A kiválasztási szakemberek ilyenkor ilyesmiket gondolhatnak: hiányzott az ambíció, a folyamatos dinamikus fejlődés vágya, emiatt nem sikerült új készségeket fejleszteni és sejthető, hogy a meglévők is eléggé berozsdásodtak, tehát mi sem tudnánk belőle szuper kollégát kinevelni.
Vagyis ha sokáig maradsz a komfortzónádban, csökken az értéked az álláspiacon. Ez nem azt jelenti, hogy valóban csekély értékű, másoknál hitványabb példány lennél, csupán ezt gondolhatják rólad.
Ennyi azonban már éppen elég a kudarcok sorozatához, amikor mondjuk 12 év helyben járás után próbálsz új állás után nézni.
Légy tisztában a lehetőségekkel: iratkozz fel a Jobline.hu Álláspostájára, hogy mindig naprakész, személyre szabott állásajánlatokat kapj megbízható cégektől.
Légy nyitott a legújabb karrierlehetőségekre, iratkozz fel itt>>
Az oldalon elhelyezett tartalom a Jobline.hu közreműködésével jött létre, amelynek előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.