Néhány héttel ezelőtt alkalmam volt egy olyan kerekasztal beszélgetésen részt venni, ahol a tudományos és az üzleti élet képviselői az infokommunikációs programokhoz kapcsolódó felsőoktatás jövőjét vitatták meg. A technológia rendkívül gyors ütemű fejlődésének köszönhetően egyre több programozóra és egyre szélesebb körű informatikai tudásra van szükség, az üzleti világban pedig már most is hiány van ezen a területen megfelelően képzett szakemberekből: csak nálunk Magyarországon több ezer betöltetlen pozícióról tudunk. A munkaerőhiány megoldására a vállalatok már jóval azt megelőzően megkörnyékezik az egyetemi hallgatókat, hogy azok befejeznék tanulmányaikat. A műszaki felsőoktatásért felelős dékánok arról számolnak be, hogy Magyarországon a hallgatók több mint a fele már az alapképzés idején dolgozni kezd, és a legtöbben nem is fejezik be a tanulmányaikat. Már ma is rendkívüli hiány van programfejlesztőkből; ha pedig olyan területeket vizsgálunk, mint például a Big Data, azt látjuk, hogy a piacon több ezer üzleti elemzői, adattudós vagy adatokért felelős vezetői pozíció vár betöltésre, miközben a felsőoktatásban nincs olyan képzési program, mely megfelelne az ezen pozíciók betöltéséhez szükséges szakmai követelményeknek.

A vállalati szektor megpróbálja többé-kevésbé kompenzálni a felsőoktatás hiányosságait: számos nagyvállalat (de még a középvállalatok is) saját oktatási osztályaik keretein belül „Vállalati Akadémiákat” hoznak létre, ahol a frissen belépő alkalmazottak a napi munkájuk ellátásához szükséges továbbképzésben részesülhetnek.

Míg korábban a frissen végzett diplomások joggal számíthattak arra, hogy a felsőoktatásban megszerzett tudásukra még évtizedekig támaszkodhatnak karrierjük során, ma már ez egyáltalán nem igaz. A Z generáció tagjai – a jelenleg még csak alap- vagy középfokú oktatási intézményekben tanulók – várhatóan olyan állásokban dolgoznak majd, melyek ma még nem is léteznek. Én személy szerint úgy gondolom, hogy nem vethetünk semmit azon hallgatók szemére, akik úgy döntenek, hogy továbblépnek és otthagyják az egyetemet. Persze ebben komoly kockázat is rejlik, hisz később – amikor felismerik, hogy szükségük van új készségekre, vagy feltámad bennük a tudásvágy – már sokkal nehezebb visszaülni az iskolapadba. Tulajdonképpen kijelenthetjük, hogy a diploma ma nem rendelkezik olyan értékkel, mint jópár évtizeddel ezelőtt; ugyanakkor nem tudhatjuk, hogy ez így marad-e vagy a közeli jövőben ismét megváltozik. Vajon merjük-e vállalni annak a kockázatát, hogy a rossz döntés, amit ma hozunk az egész későbbi jövőnket meghatározhatja?

Homo Informaticus

Egy új korszak, az úgynevezett kognitív korszak küszöbén állunk. Nem tudhatjuk biztosan, hogy milyen készségekre, milyen tudásra lesz majd szükségünk, és melyek lesznek azok, amelyek elavulnak, megszűnnek. Egy dolog azonban biztos: a technológia a gazdaság minden szereplőjét átalakításra készteti de a technológiai fejlődés hatása nem csak az üzleti életben érezhető, hanem átformálja az emberek munkavégzését is. A magyar kutató-pszichológus, számos népszerű ismeretterjesztő könyv szerzője Mérő László szavaival élve: az emberből egyfajta homo informaticus válik. Hogy hatékonyabb lehessen az egyén alárendeli magát a csapatmunkának és együttműködésnek. A csapatokat úgy állítjuk össze, hogy a sokféle szakértelem összességében hatékonyabb legyen, mint a csapatot alkotó egyének külön-külön. Egyre kiválóbbak vagyunk az információk összegyűjtésében és feldolgozásában; könnyebben felismerjük a mintázatokat; azonnal felismerjük azokat a helyzeteket, ahol alkalmazni tudjuk azt, ami korábban már működött, és elvetjük azt, ami nem. Tulajdonképpen problémamegoldó gépekké válunk: amint megoldunk egy problémát, azonnal azt nézzük, hol a következő; ha pedig nincs megoldandó probléma, feszengünk, kényelmetlenül érezzük magunkat, és akár arra is képesek vagyunk, hogy újakat találjunk ki vagy olyan problémákat oldjunk meg, amelyre senki sem kért bennünket. Az üzleti élet tehát változik, és a munkaadók ilyen készségeket várnak el a leendő munkatársaktól; a hagyományos oktatási rendszer azonban a régimódi egyéni oktatásra fókuszál és a kritikus gondolkodást ösztönzi. De vajon tényleg olyan szörnyűség ez? Bevallom, én ebben szkeptikus vagyok. Habár manapság a vállalatok olyan magasan képzett ember-robotokat keresnek, akik képesek egy adott munkát elvégezni, vajon mi történik majd akkor, amikor a technológiai fejlődés - elsősorban a mesterséges intelligencia fejlődése - révén olyan szintre jut, hogy az egyszerűbb munkákat már gondolkodó robotok is el tudják látni?

Miért is fektessünk tehát a tudásba?

Rainer Strack, a Boston Consulting emberi erőforrás szakterület nemzetközi szintű vezetője egy korábbi beszédében így fogalmazott: „A technológia számos hagyományos munkát feleslegessé tesz majd. Nem csak a termelésben, de az irodákban sincsenek biztonságban a munkavállalók, hisz a munkájuk kiváltható robotok, mesterséges intelligencia, Big Data vagy automatizálás alkalmazásával.” Thomas Frey, a DaVinci intézet vezető jövőkutatója még ennél is tovább megy, amikor azt állítja, hogy „2030-ra több mint 2 milliárd állás fog eltűnni.” A másik oldalon, Sir Ken Robinson angol író, előadó, nemzetközi oktatáspolitikai szaktanácsadó, illetve az UNESCO előrejelzése alapján „az elkövetkező 30 évben világszerte többen fognak diplomát szerezni, mint a történelem kezdete óta bármikor”. Az tehát nem kétséges, hogy tudásba fektetni kifizetődő; azt azonban nehéz megjósolni, hogy a jövő munkavállalóinak milyen tudásra lesz szükségük. Tíz évvel ezelőtt még nem voltak alkalmazásfejlesztők, adatbányászok, közösségi média menedzserek, felhasználói élménytervezők és senki sem fogadott volna arra, hogy ez a fajta tudás a közeli jövőben értékes lehet.

A tudás elsajátításába több mint 1-2 évet kell belefektetnünk; az tehát online képzések formájában nem megszerezhető. A munkahelyen elsajátított ismeretek nem nyújtanak stabil és újrafelhasználható tudást: azt ugyan megtanítják, hogy miként alkalmazzunk egy megtanult sablont adott problémákra, de azt nem, hogy új problémák felbukkanása esetén hogyan újuljunk meg. Ezek kiváló kiegészítést jelenthetnek egy mélyebb tanulási folyamathoz. A helyzet ismeretében a tudományos életnek is ritmust kell váltani, hogy be tudja hozni az egyre növekvő lemaradását. A CEU Üzleti Karán mi komoly erőfeszítéseket teszünk azért, hogy képzéseinket szükség szerint átalakítsuk, illetve olyan új programokat dolgozzunk ki, mint például a legutóbbi Üzleti Analitikai képzés, amely a Big Data problémákörre illetve a kognitív korszak követelményeire válaszul jött létre.

A nemzetközi felsőoktatást vizsgáló, nemrégiben megjelent IBM tanulmány szerint a „hallgatók még mindig szívesebben választják a hagyományos oktatási sémákat, mint az online vagy munkahelyi képzéseket. S bár az online képzés valóban alternatívát jelent az olyan hallgatóknak, akik számára a normál keretek között nyújtott oktatás bármilyen okból nem elérhető, semmiképpen sem helyettesítheti a hagyományos képzési formákat.” Egy megfelelő képzési program struktúrában nyújtja a tudást és arra ösztönöz, hogy szélesebb perspektívából nézzük az adott területet, ne csak annak egyes részeire koncentráljunk. A hallgatók tehát képesek lesznek a „teljes kirakót” összerakni, nem csak annak néhány darabját. Olyan tudást is elsajátítanak, amelyről korábban nem gondolták, hogy szükségük lehet rá. Egyrészt megfelelő szakmai kereteket kapnak, másrészt felvérteződnek olyan készségekkel, melyek segítségével könnyedén boldogulnak majd a szakmájukban, ha konkrét problémákkal kerülnek szembe. Az online képzések illetve a munkahelyi oktatási programok jó kiegészítői lehetnek a felsőoktatási képzésnek, különösen, ha az élethosszigtartó tanulás fontosságára gondolunk. Egy kellően átgondolt program tágítja a résztvevők látókörét; betekintést nyújt a „kulisszák” mögé, segít felismerni a kirakós egyes darabjainak valódi színét, vagyis túlmutat azon, amit a felszínen látunk. A hallgatók egy közösség tagjaivá válnak, s olyan kapcsolatrendszert alakítanak ki, mely hosszú távon felbecsülhetetlen előnyökkel jár. A szakmai képzésben egyetemi oktatók és az adott szakma elismert képviselői egyaránt részt vesznek, de a hallgatók sokat tanulnak egymástól is. Az egyes szereplők pedig valamennyien hozzájárulnak ahhoz, hogy a program különleges „ízeket”, egyedi élményt biztosítson, és amellett, hogy biztosítja az adott szakterület beható megismerését, akár a jövő formálásában is részt vállal. Azzal, hogy a hallgatók egy szélesebb ökorendszer részeivé válnak, megtanulják összekötni a pontokat, nem csak azt, hogy azok hol helyezkednek el.

The English version of this article is availabile here.

A cikk szerzője Geogiu Achilles, CEU Üzleti Kar MSc in IT Management programigazgatója.