A Liza, a rókatündér főszerepével vált ismertté, de számos HBO-s sorozatban is élvezhetjük a játékát. Szélsőségesen különböző karaktereket tud magára ölteni, miközben a jelenléte egy-egy szerepben következetesen ugyanolyan erős. A Társas játék című sorozatban, a Válótársakban, a Terápia utolsó szériájában vagy Till Attila Tiszta szívvel című filmjében is kihozza a karakterekből a maximumot. Ujj Mészáros Károly legújabb filmjében, az X – A rendszerből törölve című thrillerben, amelyet tavaly novemberben mutattak be, ismét főszerepet kapott. Színpadon a Budaörsi Latinovits Színházban és a Centrál Színházban látható. A Centrálban a Delila előtt beszélgettünk vele.
Hogy valaki színész akarjon, vagy merjen lenni, ahhoz azért kell önbizalom, nem?
Balsai Móni: Vannak, akik azért adják színészetre a fejüket, mert extrovertáltak, és nagyon szeretnek a középpontban lenni, meg vannak azok a színészek – szerintem ebből van a több –, akiknek vannak problémáik, amelyeket nagyon szeretnének átélni, kidolgozni magukból a szerepek által. Több olyan színésszel találkozom, akinek nincs önbizalma, vagy ha olyan, mintha lenne, az meg álca. Nekem például a mai napig problémát jelent, hogy kiálljak magamért az életben, sok szempontból nagyon szégyellős vagyok. Amikor fiatalabb voltam még az is komoly gondot okozott, hogy a közértben azt mondjam az eladónak, nem lehet több a párizsi, mert nincs rá pénzem.
Mikortól számítod színésznek magad?
B.M.: Korán jött a színészkedés, pedig nem akartam az lenni.
Sportoltam, de abban nem tetszett a versenyzés. Nem voltam kitartó, nem értettem, miért kell legyőzni valakit, például a barátnőmet, aki mellettem úszik.
Aztán, mivel túlmozgásos gyerek voltam, anyukám barátnője révén bekerültem egy gyerekszínházba. Ott nagyon jól éreztem magam, és voltak sikerélményeim, jó volt együtt játszani.
Annak, hogy nem vettek fel a Színművészetire, és nem is végezted el, szintén az lehetett az oka, hogy nem tudtál kiállni magadért?
B.M.: Nagyon rossz vagyok versenyhelyzetben, mint mondtam. Főleg, ha nem látok bizalmat magam felé. Az volt a baj velem szerintük, hogy „nincs semmi difim”, ami azt jelentette, hogy se nem nagy az orrom, se nem kicsi, nem vagyok se szép, se csúnya, se alacsony, se magas, se nagy mellű, se kis mellű. Tehát semmilyen vagyok.
A Lizában ismert meg az ország. Liza sem feltűnő nő. Mintha azt játszanád abban, amit most magadról mesélsz. Nem féltél attól, hogy akkor neked majd ez lesz a színészi karaktered örökre, csak ilyen szerepeket kapsz majd?
B.M.: Nem, ellenkezőleg, azóta a legváltozatosabb nőket kellett játszanom. Sopsits Árpád A martfűi rém cím filmjétől Mundruczó Kornél Jupiter holdja című filmjéig. A Rókatündér a kettőnk munkája volt Ujj Mészáros Károly rendezővel, aki a párom az életben. Illetve a forgatókönyv írójával, Hegedűs Bálinttal. Azok ott a filmen valóban az én gesztusaim, az én mondataim, így a film is elég bensőséges lett ebből a szempontból.
Hasonló cikkeket a legújabb HVG Extra A Nő magazinban olvashat, amelyben a nőiességgel foglalkozunk. Lehet-e a nő gyerek nélkül is boldog? Igaz-e az az előítélet, hogy egy női vezető egyúttal erőszakos és hataloméhes is? Legújabb számunk többek között Rezes Judit színész, Durica Katarina író és Szécsi Noémi novellája segítségével próbál válaszokat nyújtani ezekre a kérdésekre.  hvg.hu |
Úgy kezdődött a munka, hogy Károly keresett forgatókönyv-alapot, és csak egyben volt biztos: hogy egy nőről akar filmet csinálni. Őt nagyon érdeklik a nők, nagyon szereti a nőket. Magyarországon alig készülnek nőkről filmek, szóval Károly egy különleges és szerethető nőt akart megmutatni. Találtam neki egy szöveget, amelynek a filmhez aztán nem lett sok köze, de az alapsztori ugyanaz: van egy nő, aki keresi a nagy őt, emiatt pedig sokféle emberrel találkozik. Az már Károly agya meg a Bálinté, hogy ez misztikus történetté vált az én személyiségjegyeimmel tarkítva. Újabban a
színházak is keresik azokat a darabokat, amelyekben sok nő van, hogy tudják foglalkoztatni a színésznőket. Aztán baromi hálás mindenki, ha jön egy Elnöknők, mert a Három nővérből már nem tudnak többet kihozni.
Van különbség a színész és a színésznő között azon kívül, hogy több a férfiszerep a színházakban?
B.M.: Azt mondják a rossz nyelvek, hogy olyan nincs, hogy színész, csak színésznő van. Egyébként pedig azt gondolom, hogy semmiben nem különbözünk egymástól, sőt azoktól az emberektől sem, akik orvosok vagy asztalosok. Én nagyon szeretem, ha egy férfi érzékeny, és azt is, ha egy nő érzékeny.
Önbizalom dolgában sem állnak jobban a színész férfiak?
B.M.: Nagyon soknak nincs, mégis macsóskodik, hogy leplezze.
A színpadon mikor érzed jól magad?
B.M.: Mindig, mert amikor nem én vagyok, akkor nagyon jól vagyok a színpadon. A Móni nem akar szerepelni, csak a karakterek. Ebben az egészben az a csodálatos, hogy nagyon okos emberek megírták ezeket a szerepeket, hatni lehet velük, mondanivalójuk van. A mondanivaló pedig
mindennél fontosabb.
A martfűi rém számomra túl manierista filmnek tűnik például ahhoz, hogy azt gondoljam, jól érezték magukat a szereplők forgatás közben.
B.M.: Pedig azt nem lehet, hogy az ember a nap 24 órájából 15-öt forgat, és azt mély depresszióban tegye. Ösztönösen kirángatja magát. Amikor tragédiát játszunk, sokkal többet hülyéskedünk, mint egy vígjátéknál, mert a szervezetünk ellene dolgozik a szomorúságnak, máskülönben meghülyülnénk. A forgatás minden percben próbáltam távol tartani magamtól, hogy ez mind megtörtént. Van egy rész, amikor engem leütnek, és kérdeztem, mikor beszélünk a kaszkadőrrel. A rendező, Árpi mondta, hogy minek, nem lesz kaszkadőr. Aztán egészen addig rettegtem a jelenettől, amíg meg nem csináltuk. De a Hajduk Karcsiban bíztam, benne lehet, iszonyú precíz színész. Tudtam, hogy ő ott állítja meg a kezét, ahol kell. Ez fontos, mert sajnos van kolléga, aki nem ismeri a kontrollt.
Ki a színész lelki tanácsadója ilyen helyzetekben?
B.M.: Nincs. A kollégája vagy a fodrásza, maximum.
A Terápiában szupervízort alakítottál, olyan elfogulatlant, amilyenre mindenkinek szüksége lenne az élete nehéz pillanataiban. Hogy bírtál ennyire semlegesen csak ülni, és beszélni a kamerába?
B.M.: Furcsa volt, hogy semmiféle gesztusrendszert nem lehetett használni. Mint egy fotó negatívja, olyannak éreztem magam – az ilyesmi egyébként fizikailag is megterhelő. Az új nagyjátékfilmünkben viszont egy igen mozgékony rendőrnőt játszom. A színészet olyan, mint egy katonai kiképzés: a végletekről szól. Egyszer egész nap futok egy tízemeletes ház lépcsőházában, máskor csak ülök naphosszat.
Kik, milyen figurák voltak életedben a legfontosabbak?
B.M.: Nyilván anyám, aki mindenben ott van. Féltettek a színészettől apámmal, de mára belenyugodtak. Azt gondolják, nehéz út a színészet, de hát melyik könnyű.
Az alaposságod milyen összefüggésben van az önbizalmaddal?
Nincs önbizalmam, tehát muszáj alaposnak lennem.
Mesélj még az új filmedről. Ez is egy nő története, és ezt is a párod készítette. Nekem gyanús, hogy ti alkotótársak vagytok, lesztek.
B.M.: Igen, ebben is egy női főszereplő van. Károllyal inspiráljuk egymást, az biztos, de most kevesebbet voltam jelen mint háttérmunkás, ez igazi pasis agymenés volt, én inkább csak végrehajtó voltam benne. A női lélek szakértőjeként voltam jelen. Ilyeneket mondtam néha: „De értsd már meg, hogy egy nő nem így csinál! Ilyet nem gondol vagy tesz.”
Hogyan érintett a #metoo? Mi a véleményed a szélsőséges reakciókról, az egymásért való kiállásról?
B.M.: Rohadt nehéz beszélni róla. Szerintem nincs ember, aki legalább egyszer életében nem volt érintett, aki nem szenvedett el zaklatást. Más kérdés, hogy ki hogy dolgozza fel, hogy tud reagálni, mennyire érzékeny, hogyan nevelték. Ha Sárosdi Lilla esetére gondolok, döbbenetes, hogy jut eszébe bárkinek bántani, aki elmond egy ilyen történetet. Nagyon remélem, hogy ez a sok bátor ember, aki vállalja, hogy a kiállása miatt még róla húzzák le a bőrt, el fog érni valamit. Nagyon fontos, hogy a férfiak is kiálljanak, és ne csak a színházi emberek. Ez tisztán a hatalom természetéről szól, muszáj beszélni róla folyamatosan. Amikor kell, hangosabban.
Szerző: Artner Szilvia Sisso
Az oldalon elhelyezett tartalom a HVG Extra A nő magazin közreműködésével jött létre, amelynek előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.
